
Magyar Péterék Brüsszel megszorító programját hajtanák végre: A Tisza Párt át akarja verni a szavazókat
Egyre több jel utal arra, hogy a Tisza át akarja verni a szavazókat. Magyar Péterék mást kommunikálnak kifelé, mint amire valóban készülnek.
Magyar Péter volt párttársa politikai bombát robbantott. A Tisza volt egyházügyi munkacsoportjának vezetője, Csercsa Balázs elárulta: a Tisza Pártnak két programja van; egy, amit a kampányban hangsúlyoznak, és a megszorításokat tartalmazó konvergenciaprogram, amit hatalomra kerülve hajtanának végre.

Fotó: Purger Tamás / MTI
Magyar Péterék Brüsszel megszorító programját hajtanák végre
Csercsa Balázs szerint a Tisza Párt át akarja verni a szavazókat. A Tiszából kiugrott egykori egyházügyi munkacsoport-vezető már az Indexnek adott interjúban elmondta, hogy az elhíresült 600 oldalas dokumentum tartalmilag egyezik azokkal a gondolatokkal, amelyeket a párt gazdasági területétől már korábban is hallottak. Ilyen volt például a többkulcsos adó, a vagyonadó vagy a cégek adójának megemelése. A konkrét dokumentumban az Európai Néppárttól érkező elvárások húzódnak, és amely mentén meg akarnak majd állapodni Brüsszellel. Emellett a nyilvánosság számára készül választási gazdasági program, kifelé csak ezt kommunikálják.
Az akkor mondottakat később több alkalommal megerősítette Csercsa, aki szerint
olyan ez, mint amikor az étlapon bélszínt rendelsz, de a konyhán már tudják, hogy parizert fognak kihozni, ráadásul dupla áron.
Magyar Péterék a "tetszetős kampányszerű programmal" elaltatják a gyanakvást, miközben a hátsó szobában már fenik a késeket a költségvetési vágásokhoz. A maszk lehullt, a terv lelepleződött: a "Szeretetország" valójában a "Megszorítások Országa" lenne – nyilatkozta Csercsa Balázs a Hír TV-nek.
Az Ellenpont arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiszivárgott program felűtnően hasonlít a 2009-es Bajnai-csomagra-ugyanis álláspontjuk szerint azt is Brüsszelből diktálták. Akkor a brutális megszorítást szabták feltételül, hogy az országot az államcsőd szélére juttató baloldali kormány megkapja az IMF és az EU rendkívül előnytelen és káros hitelét, most pedig Brüsszel óriási összegeket követel Magyarországtól, hogy Ukrajnának adhassa.
Az Ellenpont szerint mindkét programban szerepel:
- a 13. havi nyugdíj eltörlése,
- a nyugdjíkorhatár emelése,
- a jövedelemadó emelése,
- a családtámogatások csökkentése,
- a vagyonadó,
- a magánbiztosítók rendszerének bevezetése.
Magyar Péter most már egy 140 oldalas program nyilvánosságra hozataláról beszél, de Deutsch Tamás szerint Magyarnak már semmilyen programot nem kell nyilvánosságra hoznia, ugyanis a Tisza Párt 600 oldalas megszorítócsomagja már nyilvánosságra került. Alapvetés lett az újbaloldalon, hogy amennyiben ők döntési helyzetbe kerülnek, akkor a 13. és a 14. havi nyugdíjat megszüntetnék. Nem lehet véletlen, hogy az SZDSZ nyugdíjas tagozatából kikukázott emberek mind egybehangzóan eltörölnék ezeket, a nyugdíjasoknak kedvező intézkedéseket. Merénylet készül a nyugdíjasok ellen – jelentette ki Deutsch Tamás, reagálva Mihályi Péter, tiszás szakértő kijelentéseire.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pedig Facebook azt írta, nem véletlen, hogy a Tisza tele van bankárokkal, multik, nyugati energiacégek vezetőivel, hiszen őket küldte Brüsszel. Ezért a brüsszeli parancsot hajtanák végre és elvennék a magyarok pénzét.






