RETRO RÁDIÓ

A szombathelyiek nem értik, Brüsszel miért nem gondol az európai fiatalok jövőjére

Létrehozva2026. 02. 08. 11:51

Kilencedik állomásához érkezett a Digitális Polgári Körök országjárása. Ezúttal Szombathelyen mondott beszédet Orbán Viktor, aki a közönség kérdéseire is válaszolt. A csarnok teljesen megtelt emberekkel. Megkérdeztük, miért érezték fontosnak, hogy részt vegyenek a Háborúellenes Gyűlésen.

Teltházzal zárult a szombathelyi Háborúellenes Gyűlés, ami a Digitális Polgári Körök országjárásának kilencedik állomása volt. Vas vármegyéből rengetegen érkeztek, hogy kiálljanak a béke mellett, többen pedig arra is lehetőséget kaptak, hogy a közönség soraiból kérdéseket tegyenek fel a miniszterelnöknek. Orbán Viktor a pódiumon azt is bejelentette, hogy hamarosan újra Washingtonba utazik, Donald Trump ugyanis meghívta a Béketanács alakuló ülésére. 

Kecskés Ilona a szombathelyi Háborúellenes Gyűlésen
Kecskés Ilona azért vett részt a Háborúellenes Gyűlésen, mert szeretne továbbra is békében élni
Forrás: Mediaworks

A fiatalok jövője a tét

Kecskés Ilona azért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Háborúellenes Gyűlésen, mert szerinte a jövőnk múlik a következő éveken, különösen a fiataloké. Hogy háborúba megyünk-e, vagy továbbra is békében élünk majd, az egy olyan sarkalatos pont, amiben mindenkinek egyet kell értenie.

Fontosak a fiatalok, a jövő a fiataloké. Most abban kell egyetérteni mindenkinek, hogy béke legyen

— mondta lapunknak.

Kovács Márta Mária könyvelőként dolgozik, a kormány adótámogatásainak nagyon örül, a háborúnak nem
Forrás: Mediaworks

Amióta kirobbant a háború, Márta aggódik a szeretteiért

Kovács Márta Mária úgy gondolja, hogy a családja, a települése, de az egész ország érdeke, hogy a szomszédunkban dúló háborút minél hamarabb lezárják. Bevallotta, hogy aggódik a fiatalokért, ezért szeretné, ha végre újra béke lenne a világban.

Minél előbb vége legyen a háborúnak és béke legyen. Az ember csak aggódik folyamatosan, amióta kitört ez a háború és félti a szeretteit

— mondta a hölgy.

Csercsik Zoltán szeretné, ha kisfia jövőjét nem veszélyeztetné a háború
Forrás: Mediaworks

A Háborúellenes Gyűlések fő kérdése, hogy milyen jövő áll a következő generáció előtt

Csercsik Zoltán kisfiával érkezett Szombathelyre. Azért is vitte magával a gyerekét, mert szerinte elsősorban az ő jövője múlik azon, hogy tovább eszkalálódik-e a háború, vagy sem.

A béke szempontjából a legfontosabb és azért, hogy ezek a kislegények, kisgyerekek az életben, a további jövőben biztonságosan tudjanak élni Magyarországon

— hangsúlyozta a férfi.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.