-1°C
0°C

Loránd, Lóránt névnapja

RETRO RÁDIÓ

Borzalom Piricsén: döbbenetes vallomást tett Mariann, a horroranya

Létrehozva2026. 01. 15. 19:00

Három éve fojtották bele egy fürdőkádba, a fogyatékkal élő K. Vivient. A gyilkossággal vádolt nevelőapa, O. Tibor és az édesanya, K.-né F. Mariann azóta is börtönben ült, a férfi azonban októberben, a tárgyalás előtt meghalt. Mariann sosem vallott Tibor ellen, mi több, falazott a férfinek, most azonban megtört: drámai részleteket árult el vallomásában.

Megtörten, görnyedten és remegve ült a vádlottak padjára a piricsei K.-né F. Mariann, az az anya, akit azzal vádolnak: 2022. júliusában párjával, O. Tiborral együtt meggyilkolta fogyatékkal élő 21 éves lányát, Vivient. Az esetről akkor a Ripost is írt: Vivien a fürdőkádba fulladt bele, azonban hamar kiderült, hogy a történtek mögött nem tragikus baleset, hanem szándékos emberölés áll. Bár Mariann eddig falazott párjának, egy októberi tárgyalási nap után a férfi elhunyt. Mariann most, Tibor halála után döbbenet vallomással állt elő.

Mariann döbbenetes vallomást tett
Mariann és Tibor a vádlottak padján. Mint azt az asszony elmondta, eddig falazott férjének, Tibor halála után viszont már teljesen másról szólt a vallomása   Fotó: szon.hu/K. M.

Döbbenetes vallomást tett a gyilkossággal vádolt anya

A rendőrök gyanúja már három évvel ezelőtt is először a nevelőapára, majd kisvártatva az anyára terelődött, így először Tibor, majd Mariann csuklóján kattant a bilincs. A pár a legkeményebb vádakkal nézett szembe, ugyanis minősített emberölés miatt akár életfogytiglani börtönbüntetés is járhat. Bár mindketten végig tagadták, hogy öltek volna, Mariann az elmúlt években folyamatosan falazott a férfinek, aki viszont többször is igyekezett a lelketlen tettet Mariannra hárítani. Októberben azonban meghökkentő dolog történt: Tibor az akkori tárgyalás másnapján szélütést kapott és elhunyt, Mariann így egyedül maradt a vádlottak padján. Az asszony, aki csak a következő tárgyalási napon értesült férje haláláról, a hírek hallatán összeomlott, az egészségügyi személyzetnek kellett a segítségére sietnie. Most kemény napnak nézett elébe: életében először egymaga ült a bíró előtt. A Szon úgy tudja, hogy a tárgyalásra már egészségügyi személyzet jelenlétében került sor, Tibor halála óta ugyanis Mariann egészsége rohamosan romlott.

Ebben a házban történt a piricsei horrorgyilkosság   Fotó: szon.hu

A nő azonban többeket is meglepett vallomásával: a sok évnyi védelem után most halott párja ellen vallott. Mint mondta, eddig is csak azért védte a férfit, mert annak rokonsága ígéretet tett arra, hogy kijuttatják őt a rácsok mögül. Hozzátette: már bánja, hogy korábban nem tett vallomást a férje ellen.

Eddig azt hittem, hogy baleset volt. De most, hogy belegondolok, hogy milyen nyugodt hangon szólt nekem és hogy a történek után azt kérdezte: na, elvitték már a kölyködet? Én most már semmit sem tudok...

 - mondta akadozó hangon Mariann. Elárulta, hogy azon a szörnyű napon csak egy rövid időre ment ki a fürdőszobából, ekkor lánya még ült. Mikor viszont visszatért, azt látta, hogy lánya görnyedten ül a kádban, a feje előrebukott, Tibor kezei pedig a nyakán vannak. Hozzátette: szerinte akkor hibázott, amikor nem hagyta el a férfit. A vádak szerint azonban korántsem ez történt: K. Vivien ugyanis 2018-ig egy speciális intézményben élt, ahonnan a koronavírus-járvány miatt kellett hazamennie. Ekkor kezdődtek a gondok, a fiatal ugyanis - állapota miatt - sokszor volt agresszív, anyja pedig egyre türelmetlenebbül viselkedett vele, többször meg is ütötte. Az ügyészség szerint aznap szervezett módon végeztek az életéért küzdő lánnyal: a nő, lánya lábát szorította a falhoz, míg Tibor a fejét a víz alá nyomta, míg meg nem fulladt. Ezen kívül az orvosok közel 40 külsérelmi nyomot fedeztek fel Vivienen, ami azt mutatja: halála előtt is borzalmas kínokat kellett átélnie.

A tárgyalás hamarosan folytatódik. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.