
Jobb ember lett József a sztrókja után: "Csak feküdtem, félig bénán..."
A nyári szabadság ártatlan pihenésnek indult, de Mészáros József számára az élet legnagyobb fordulópontját hozta el. Két nappal az indulás után sztrók döntötte romba a testét, és ez mindent örökre megváltoztatott.
Mészáros József története fájdalmas bizonyítéka annak, hogy egyetlen pillanat hogyan képes mindent elsöpörni. A sztrók nemcsak a testét törte meg, hanem egy egész élet terhét hozta felszínre – veszteségekkel, küzdelmekkel, újrakezdéssel. Mégis, ebből a rombolásból egy erősebb, türelmesebb, hálásabb ember született.

„A nyaralásból kórházi ágy lett”- így változott meg Józsi a sztrók után
Mészáros József két nappal azután, hogy szabadságra ment, összeesett. Sztrókot kapott. A jobb oldala lebénult, azóta sem működik tökéletesen.
Akkoriban a gyárban vérnyomáscsökkentőt gyártottunk. Lapátoltuk évekig, a szervezetem pedig hozzászokott. Amikor elmentünk nyaralni a családommal, megszűnt a napi vérnyomáscsökkentő adag és a testem feladta. Így kaptam én sztrókot.
- meséli József, a sztrók kialakulásának okát.
Józsefet Fehérvárra, majd Budapestre, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba vitték. Három hónap rehabilitáció következett.
Emlékszem, ott feküdtem félig bénán. Csak néztem a plafont, és azt kérdeztem: most mi lesz velem? A jobb oldalam azóta is béna, és hát azt hiszem, onnantól kezdve az egész életem megváltozott.
- meséli József.
Józsi elmondása szerint a betegség mögött, egy egész élet feszültsége húzódott. A család elveszítette az önkormányzati lakását, öt évig lebegtek a bizonytalanságban.
Olyan idegfeszültség volt rajtunk, amit nem lehet kibírni. Mentünk mindehova első, másodfokú bíróságra meg a Kúriára is. Eladták a földet a lábunk alól és a bíróságon nem tudtunk nyerni. Utcára kerültünk. Azt hiszem, a legrosszabb az egészben ez a folyamatos bizonytalanság volt, hogy nem tudtuk, hogy mi lesz. Rettentően mocskos dolog volt ez és a mai napig nem tudom elfelejteni. Azt hiszem a feleségem is ezért kapott sztrókot. Szóval pár évkülönbséggel de mindketten végül sztrókosok lettünk. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk. A feleségem azt mondta, megváltoztam a sztrók után...
- teszi hozzá József.
A sors kegyetlen volt: később a felesége is sztrókot kapott, a lányuk pedig születésekor bölcsőhalállal született.
Azt hiszem, könyvet lehetne írni az életünkből. A lányom még mindennek a kezdetén bölcsőhalállal született, akkoriban pedig műtétek, izomgyengeség, állandó rettegés jellemezte a napjainkat. Borzasztó élet volt az. Szerencsére már kigyógyult és egészséges. 35 éves, van két szép unokám, bár az egyik autista, a másik adhd-s. De mindketten tökéletesen beszélnek angolul, hollandul és magyarul
- magyarázza Józsi.
Mégis: ebből a szenvedésből egy új ember született.
Más lettem. Teljesen. Ha a feleségemet kérdezik, jobb emberré váltam. Nem iszom, nem vagyok agresszív, örülök az élet legapróbb csodáinak is. A sztrók után barátokra találtunk, és szívesen segítünk másoknak.
Felesége, Éva így beszél róla:
Józsi régen kemény, mogorva ember volt. A sztrók után eltűnt belőle a gorombaság. Türelmes, figyelmes, szeretettel teli lett.”
- meséli Mészárosné Éva, Józsi felesége.
Ma, féloldali gyengeséggel él, de hálás.
Hálás vagyok, hogy itt vagyok, maradhattam volna agyhalállal a kórházban, de nem így lett. Túléltem, és minden napnak örülök. Hogy a lányomnak gyerekei vannak. Hogy segíthetek másokon. Szeretném üzenni, hogy nagyon fontos a kitartás, a szeretet, és a türelem. Ha ezek nincsenek meg, az ember elbukik, még akkor is, ha egészséges.
- zárja gondolatait Mészáros József, sztrók túlélő.
Mészáros József története bizonyíték lehet arra, hogy a sztrók nemcsak rombol, de néha új életet is építhet.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón:






