
Fontos összetartanunk: büszkén áll ki a béke pártján Young G Béci
Young G Béci nem hátrál meg, nem fél kimondani, hogy a béke pártján áll, hiába zúdul rá a baloldal gerjesztette gyűlölethullám.
Szombaton Hatvan városába érkezett a Háborúellenes Gyűlés. Ezzel egy időben pedig elkezdődött a Mandiner élő háttérműsora, melyben Szabó Zsófi és Lentulai Krisztián beszélget a béke pártján büszkén és bátran kiálló ismert emberekkel. A mai adás első vendégei Németh Kristóf és Young G Béci voltak – írja a Bors. A rapper elmondta, miért tartja fontosnak, hogy a háborúpárti baloldal nyomása ellenére is kitartson nyíltan vállalt véleménye mellett.

„Pont néztem a minap, hogy tizennégy vagy tizenöt évvel ezelőttről van fent egy zeném a YouTube-on, aminek az a címe, hogy Prolitika. Abban azt fogalmaztam meg, hogy bármi is történjen, én a jobboldal mellett vagyok.”
Most pedig úgy érzem, hogy nagyon fontos összetartaniuk azoknak az embereknek, akik ténylegesen a béke és a gyermekeink jövője mellett állnak ki.
„Kétgyermekes családapa vagyok és nekem nagyon fontos az, hogy biztonságban legyenek” - kezdte a hatvani Háborúellenes Gyűlés háttérműsorának stúdiójában Young G Béci.
Young G Béci: A végén megöleljük egymást...
Szabó Zsófi és Lentulai Krisztián ezután arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatal előadótól fordult-e el számára fontos barát, csak mert gyakran és hangosan áll ki a nyilvánosság elé és beszél a béke fontosságáról. „Rengeteg olyan barátom van, akik nem azon az állásponton vannak, amin én. Lehet, hogy megvitatjuk ezeket a témákat és kell is vitatkozni, de a végén megöleljük egymást és jóban maradunk” - fogalmazott a rapper.
Háborúellenes gyűlés

- Schobert Norbert a közel-keleti háború miatt úgy érzi, még fontosabb a béke és a választás
- Tóth Máté: "Nem csatlakozhat az EU-hoz egy olyan ország, ami nem szobatiszta és késsel-villával sem tud enni"
- Szentkirályi Alexandra: Petíciót indított a női DPK! Közösen állunk ki az ukrán háború ellen!
- Nagy Feró nem érti a háborúpárti baloldalt







