
Új dallal lépett a Háborúellenes Gyűlés színpadára Radics Gigi és Curtis
A közönség állva tapsolta őket.
Radics Gigi és Curtis már megszokott szereplői a Háborúellenes Gyűléseknek. A mohácsi rendezvényen azonban így is sikerült mindenkit alaposan meglepniük, mivel legújabb dalukkal léptek színpadra, ami annyira meghatóra sikeredett, hogy letaglózta a közönséget. Az Elindultam szép hazámból című közös dalukat most Mohácson mutatták be először nagyközönség előtt.

Állva tapsolt a Háborúellenes Gyűlés közönsége
Radics Gigi és Curtis új dala úgy tűnik, elnyerte a rajongók tetszését, mivel hosszú ideig csak a közönség vastapsa hallatszott az előadásuk végén. Rákay Philip is érthetően emelkedett hangulatban szólalt meg a produkció után:
Remélem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egyik legszebb népdalunk feldolgozását hallhattuk. Ez gyönyörű volt
– mondta a Háborúellenes Gyűlés színpadán a műsorvezető.
A Szabadság Vándorai című sláger sem maradhatott el, de a közönség most még egy plusz dalt is kapott, mivel először hallhatták élőben ezt a nagyszerű feldolgozást.

Nem mindennapira sikerült a feldolgozás
A népszerű népdal méltó átdolgozást kapott a két nagyszerű énekes által. Radics Gigi a csillagokat is leénekelte, Curtis rapbetéte pedig hozta azt a színvonalat, amit tőle már megszokhattunk. A két énekes elképesztő sikert aratott.
Háborúellenes gyűlés

- Orbán Viktor kijelentette: Békéscsaba tudja, a Fidesz a biztos választás!
- Orbán Viktor Lukács Nikolasznak: Róka nem hagyja magát!
- Palóc André: „A Tisza Párt bele akarja sodorni Magyarországot a háborúba”
- Különleges fotót mutatott Orbán Viktor a békéscsabai Háborúellenes Gyűlésről








