
Miklósa Erika a Háborúellenes Gyűlésről: "Abszolút békepárti vagyok"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostA Háborúellenes Gyűlés tegnap több sztárt is felsorakoztatott, de Miklósa Erika azt is elmondta, miért is jó egy ilyen rendezvény.
Miklósa Erika nem ok nélkül mondott el fontos gondolatokat, majd énekelt a mohácsi Háborúellenes Gyűlésen. A világhírű operaénekes úgy gondolja, aki békepárti, az eljön ezekre a találkozókra. A művésznő a Borsnak arról beszélt, miért fontos az embereknek, hogy ne törjön ki a háború.

Miklósa Erika fontosnak tartja a Háborúellenes Gyűléseket
Abszolút békepárti vagyok. Kicsit érintett is vagyok, hiszen délvidéki származásúként már megéltünk harminc éve egy háborút. A bombáknak a hangja nagyon ijesztő volt és nem vagyok hajlandó félelemben élni
– mesélte az operaénekesnő. A művésznő már az első Digitális Polgári Körhöz csatlakozott, és azóta is fontosnak tartja, hogy párbeszédek alakuljanak ki társadalmi kérdésekről.
Én a szavak és a dalok embere vagyok. Számomra fontos, hogy beszélgessünk egymással, bár nem vagyok a legdigitálisabb ember. Ez a digitális honfoglalás igazából egy alkalmazkodás a mai világhoz, mivel lépést kell tartani a fiatalokkal
– árulta el a DPK kapcsán Miklósa Erika.

Miklósa Erika a gyűlés szenzációját is értékelte
Radics Gigi és Curtis legújabb dalukat adták elő a Háborúellenes Gyűlésen, amit állva tapsolt a közönség, köztük a világ jelentős nagyszínpadait megjárt operaénekesnő is.
Nagyon tetszett a dal. Nagyon nehéz egy ennyire népszerű dalt feldolgozni, de olyan ízléssel és alázattal nyúltak a dalhoz, hogy le a kalappal előttük
– gratulált a két népszerű előadónak a művésznő. Egy ilyen grandiózus eseményen sok emlékezetes pillanat marad meg egy emberben, főleg, ha fellép a színpadra. Ennek ellenére Miklósa Erika egyértelműen kijelentette, melyik pillanat maradt meg neki legjobban.
Háborúellenes gyűlés

- Schobert Norbert a közel-keleti háború miatt úgy érzi, még fontosabb a béke és a választás
- Tóth Máté: "Nem csatlakozhat az EU-hoz egy olyan ország, ami nem szobatiszta és késsel-villával sem tud enni"
- Szentkirályi Alexandra: Petíciót indított a női DPK! Közösen állunk ki az ukrán háború ellen!
- Nagy Feró nem érti a háborúpárti baloldalt








