
Magyar Péterék éves szinten 324 ezer forintot vennének el a nyugdíjasoktól
Kétmillió idős embert hozna nehéz helyzetbe a Tisza. Magyar Péterék nem apróznák el.
Magyar Péterék politikusai, szakértői hihetetlen érzéketlenségről tesznek tanúságot. Hatalomra kerülésük akadályaként tekintenek a nyugdíjasokra, lekezelően beszélnek az idős emberekről, kiszivárgott programtervezetük pedig arra utal, hogy drasztikusan csökkentenék a nekik járó pénzeket.

Magyar Péterék szakértői szerint kevesebb pénzből kellene megélni a nyugdíjasoknak
A Tiszához köthető szakértők rendszeresen támadják a nyugdíjrendszert, mindenképpen csökkentenék a nyugdíjasoknak járó pénzeket, például a 13. havi nyugdíj elvételével, átalakításával, az özvegyi nyugdíjak megadóztatásával. A Tisza kiszivárgott programtervezetéből az is kiszámolható, hogy éves szinten mekkora veszteség érné az időseket.
Simonovits András nyugdíjszakértő szerint hiba volt megmerevíteni a nyugdíjkorhatárt, a NŐk40-et azonnal meg kellene szüntetni, az induló nyugdíjak pedig jelenleg túlságosan magasak.
Abban egyetértés van a Tisza szakértői között, hogy a 13. havi nyugdíjjal is "kezdeni kellene valamit", annak csökkentését, megszüntetését taglalták azon az alapon, hogy nincs mögötte járulékfizetés, a jövőre induló 14. havi nyugdíjat pedig "öt perc alatt" megszüntetnék.
Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó szerint a Tisza-csomag nagyobb terhet jelentene a nyugdíjasoknak, mint Bokros, Gyurcsány vagy Bajnai megszorításai. A Tisza csökkentené a nyugdíjakat azok megadóztatásával. A 13. és a 14. havi nyugdíjat, valamint a Nők 40-et pedig eltörölné. Ezek az elképzelések teljes összhangban állnak az Európai Unió és az OECD korábbi ajánlásaival.
A főtanácsadó a fentieken kívül számításba vette, hogy a Tisza tervezete tartalmazza a
- a nyugdíj melletti foglalkoztatás adójának megemelését,
- a tőkejövedelmek megadóztatását (állampapírok, megtakarítások),
- kutya és macskaadó bevezetését.
Mivel egy átlagnyugdíjas jövedelme jövőre várhatóan 286 ezer forint lesz, a Tisza tervei ezt csökkentenék havi szinten közel 27 ezer forinttal, éves szinten 324 ezer forinttal, vagyis több mint egy teljes havi nyugdíjat elvennének tőlük.
Aki nyugdíjas és még özvegyi nyugdíjban is részesül, azt duplán is megsarcolnák.
A havi 27 forinton felül havonta plusz 35 ezer forinttal csökkenne a járandóságuk, ezek együtt havi 62 ezer forintot adnak ki, évente pedig 747 ezer forint veszteséget jelent.
Szalai szerint semmi szükség nincs ezekre az elvonásokra, a nyugdíjkassza a magas foglalkoztatásnak köszönhetően fenntartható.
Ne hagyjuk, hogy végrehajtsák ezt az elvetemült tervet, és ki tudja, mit csináljanak a magyaroktól beszedett pénzekből! - írja bejegyzésében.
A KSH adata szerint kétmillió ember részesült idén öregségi nyugdíjban, 110 ezren pedig emellett özvegyi nyugdíjban.






