RETRO RÁDIÓ

Szakított a pornós Róka Réka Magyar Péterrel és a pártjával, "befejezte" velük

Létrehozva2025. 11. 03. 16:59
Frissítve2025. 11. 03. 18:19

Már nem támogatja a Tisza Pártot.

Bede Zsolt telefonon kereste meg a Magyar Péter mellett korábban többször feltűnő pornószínésznőt, Róka Rékát, hogy az adatszivárgási botrányról kérdezze, hallható Bede X oldalán a Mandiner szemléje szerint. Bede a rendőrségnél dolgozó „Sanyinak” adta ki magát a „Tisza-szigetből”, és azt kérdezte Róka Rékától, hogy tényleg ekkora-e a baj, és hogy valóban kikerültek-e az adataik. 

Elismerést is kapott a Tiszában

„Ebből nagyon nagy baj lesz” – mondja Bede Róka Rékának, aki arra kéri Sanyit, hogy „akkor ne legyen már baj. Rólam már mióta ki van szellőztetve minden”. Bede a telefonbeszélgetés során azzal védekezik, hogy „jó, de te nem a rendőrségnél dolgozol”. 

Róka Réka pornósként

A magát Sanyinak kiadó 

Bede számonkéri Rókát, hogy nem ezt ígérték, amikor belépett a Tisza Szigetbe. Róka Réka hevesen tiltakozni kezdett, azt mondta, semmi köze a Tisza Párthoz, csupán önkénteskedett nekik. „A nyárral, ahogy lejárattak, én be is fejeztem velük” – szögezi le Róka Réka hozzátéve, hogy „még a támogatást is levettem”. 

Amikor Bede azt mondja, de hát a te adatod is ott van a kiszivárgottak között, Róka azt feleli, „persze, kié nincs, ez a Tisza Sziget Világ vagy mi a franc, applikáció, onnan minden adat”. 

Róka Réka, Tisza Párt, botrány
Róka Réka pornósként

Fontos vezető volt

"Róka Réka a kezdetektől Magyar Péter elválaszthatatlan társa, aki az egész országban felelős a Tisza szigetek szervezéséért. Mióta Magyar Péter elkezdte az országjárást, vele együtt utazik mindenhová. A legfontosabb rendezvényeken, országos szervező titkárként mindig ott ül a csúcsvezetőséggel együtt az első sorban." - írták korábban a Tisza Pártban és Magyar Péterben csalódott aktivisták a Ripostnak. 

Róka Réka tiszásként

Róka Réka a Tisza párt szervező titkára, a csúcsvezetőség fontos tagja volt, "már a kezdetektől Magyar Péter elválaszthatatlan társa, aki már az első  teherautós országjárástól ott van minden fontos megmozduláson, árnyékként követi az elnök urat. Ő tartja kézben az egész országban a Tisza szigetek szervezését." - írták a csalódott aktivisták nyáron. 

A közös történetük

Miután kiderült, hogy Róka Réka "mellékesen" pornósztárként is tevékenykedik, Magyar Péter megpróbálta őt egyszerű "mezei aktivistaként" beállítani és azzal mentegetőzött, hogy sajnos nem sikerült sok ezer emberüket megfelelően "átvilágítani". Eközben arra kérte, a szervező titkárt, hogy a botrány elültéig, most vonuljon kicsit háttérbe, de folytassa  tovább a munkát. Ez szakadt ezek szerint meg nyáron, ki tudja, miért és meddig.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.