
„Eszembe jut az édesanyám…” – megható sorokat osztott meg Rába Tímea 14. havi nyugdíj kapcsán
Rába Tímea egy megindító posztban fejezte ki háláját, amit a 14. havi nyugdíj bevezetése kapcsán érez.
Ugyan a szépséges Rába Tímeának még nem nagyon kell nyugdíjon gondolkozni, hiszen addig még jó pár munkával töltött év vár rá, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartaná fontosnak, támogassa a nyugdíjasokat és a nekik szánt juttatásokat.
Ennek megfelelően ki is állt a már jövő januártól, fokozatosan bevezetésre kerülő, a világon is egyedülálló támogatási rendszer, vagyis a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetése mellett. Ezt pedig nem másért, mint az idősek iránt érzett tisztelete okán, ami belőle természetesen fakad. Rába Tímea édesanyjára gondolt, miközben megfogalmazta a hála sorait.

Rába Tímea: „Ez nemcsak anyagi támogatás, hanem tisztelet...”
„Nagyon hálás vagyok azért, hogy érkezik a 14.havi nyugdíj. Jó érzés tudni, hogy azok, akik hosszú éveken át szorgalmasan dolgoztak, most egy kis plusz támogatást kaphatnak, ami megkönnyíti a mindennapjaikat.”
Eszembe jut az édesanyám, aki mindig minket helyezett maga elé, hajnalban kelt, sosem panaszkodott, és mindenét nekünk adta.
„Ez nemcsak anyagi támogatás, hanem tisztelet, mert az ő kezeik munkája, kitartása és szeretete tette lehetővé, hogy mi ma itt legyünk” - idézi a Bors Rába Tímea közösségi oldalára írt szavait, aki egy megható fényképpel is ráerősített szavai fontosságára.
„Van, hogy nem elegek a szavak”
Az 1991-es Miss Hungary szépségverseny első udvarhölgyének választott Tímea annak ellenér, vagy éppen azért állt ki a nyugdíjasokat támogató 14. havi nyugdíj bevezetése mellett, hogy korábban már szemben találta magát a liberális oldalról érkező támadáshullámmal. Akkor azzal sikerült magára rántania az internetes trollsereget, hogy bejelentette, csatlakozik a Digitális Polgári Körhöz. Rába Tímea, akkor így reagált: „Egy olyan családban nőttem fel, ahol mindig biztonság, és szeretet vett körül. Ebben nevelem én is a gyermekeimet. A mostani változó világ, és a magammal szemben támasztott követelmény, hogy ezen értékek védelmében megszólaljak. Van, hogy nem elegek a szavak, van, hogy több kell. Azon Digitális Polgári Körök munkája fontos számomra, melyek az elmondott értékeket képviselik. Ha feladat van, ott leszek! Nem hátrálok meg! Számomra a szólásszabadság biztonsága, hogy elmondhatom, amit gondolok. Ezt tettem…” - jelentette ki határozottan Rába Tímea a DPK-hoz történő csatlakozása után.






