
A kormány dolgozik a 14. havi nyugdíj bevezetésén
A kormány bejelentette, dolgozik a 14. havi nyugdíj bevezetésén, amelyről Orbán Viktor megerősítette, hogy „eldöntöttük, és meg is fogjuk csinálni”. Deák Dániel politikai elemző a Mokka műsorában elmondta, hogy a döntés válasz a Tisza Párt megszorításokat sürgető nyilatkozataira, és hangsúlyozta, a kormány nem kívánja megadóztatni a nyugdíjakat. Az interjúban szó esett a november 7-ére tervezett Trump–Orbán-találkozóról is, amelyen gazdasági és biztonságpolitikai megállapodások születhetnek.
A XXI. század vezető elemzője, Deák Dániel a Mokka hétfő reggeli adásában a 14. havi nyugdíj bevezetéséről beszélt, amivel kapcsolatosan a miniszterelnök elmondta: "Eldöntöttük, hogy lesz és meg is fogjuk csinálni." Az elemző az interjú során kifejtette, hogy miért van éppen most szükség arra, hogy megvalósuljanak a 14. havi nyugdíj tervei.

Az elmúlt hetekben sorra jöttek ki a Tisza párt részéről különböző nyilatkozatok, amelyek arról szóltak, hogy el kell venni a 13. havi nyugdíjat, meg kell szüntetni a korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőséget, tehát a Nők40 programot.
- mondta Deák Dániel, majd hozzátette, hogy a kormányzat ezekre reagált, mikor meghozta azt a döntést, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj és Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy a kormány a Tiszával szemben egy teljesen más felfogásban gondolkodik és nem szándékozzák a nyugdíjakat megadóztatni.
Ugyanis Magyar Péterék részéről egy ilyen nyilatkozat is elhangzott, miszerint a kormányra kerülésük esetén megadóztatják a nyugdíjakat.
A 14. havi nyugdíj tervein dolgozik a kormány
Az elemző kifejtette, hogy a 14. havi nyugdíj már a környező országokban is egy létező intézmény, például Lengyelországban is van. Ezért is fontos, hogy a magyar nyugdíjasok is meg kapják ezt a plusz juttatást is.
A kormányfő elmondta, hogy egy bevezetési terven dolgoznak. Várhatóan hasonlóan fog zajlani ez a folyamat, mint mikor visszavezetették a baloldali kormányok által megszüntetett 13. havi nyugdíjat.
Akkor sem rögtön egyből történt a visszavezetése, hanem heti bontásban építették vissza a 13. havi nyugdíjat.
- mondta az elmező.
A Tisza mindezzel szemben azon az állásponton van, hogy a magyar nyugdíjrendszer túl bőkezű. Deák Dániel emlékeztetett Simonovits András közgazdász szavaira. A Tisza nyugdíjszakértője korábban arról beszélt, degresszióra van szükség, tehát nyugdíjcsökkentést kellene végrehajtani, valamint a közgazdász szerint meg kellene adóztatni a nyugdíjakat.
Ennek a hozzáállásnak az a magyarázata, hogy a Tisza párt és a holdudvara a baloldali világhoz tartozik, akik úgy gondolkodnak, hogy minden elvárást teljesíteni kell, amit Brüsszelben megfogalmaznak.
- fejtette ki Deák és elmondta, miután most az Európai Unió egy fegyverkezési versenyben van és minden pénzt az ukrán háborúra akar költeni, ennek elteremtéséhez megszorításokra lenne szükség. A megszorító csomagok ennek köszönhetően már néhány uniós országban jelen van, köztük Németországban és Franciaországban is.
Magyar Péter a szakértői által tett kijelentéseit tagadni próbálja, úgy fogalmazott, hogy a kormány próbálja ezeket a kijelentéseket az ő emberei szájába adni és azt is állítja, hogy ezek nem hangzottak el. Eközben azonban több felvétel is bizonyítja ezek ellentétét, mint Tarr Zoltán beszéde az etyeki fórumon.
Pénteken Trump-Orbán találkozó lesz Washingtonban
Magyar külpolitikai szempontból a hónap lefontosabb eseménye lesz a november 7-i találkozó. Az előzetes információk szerint egy több órás tárgyalásra lehet készülni, amely során négyszemközt is fognak egyeztetni a vezetők, akik nagyon sok területen szeretnének megállapodást kötni. Köztük katonapolitikai, biztonságpolitikai, gazdasági területen, valamint az űrprogramot érintő témákról is beszélni fognak.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy egy amerikai-magyar gazdasági csomagot szeretnének létre hozni, aminek köszönhetően el tudják kerülni a kettős adóztatást. Valamint várhatóan a budapesti békecsúcsról is szó fog esni. Emellett kiemelt téma lesz az orosz energia is.
Az elmúlt napokban több olyan nyilatkozat került napvilágra, hogy az amerikaiak azt szeretnék, hogy Magyarország ne vegyen orosz energiát. Emiatt Orbán Viktornak el kell mondania Trumpnak, hogy ez az országunk számára miért fontos.
- mondta Deák Dániel a Mokkában.
Orbán Viktornak és Donald Trumpnak baráti a viszonya, amit az amerikai elnök többször el is mondott. Ezért fontos számára a magyar miniszterelnök támogatása, viszont a legfőbb kérdés, hogy ez a baráti viszony a találkozó főbb kérdéseinek tisztázásához elég lesz-e. Az elemző arra számít, hogy valamilyen megállapodás biztosan lesz az érintett kérdéskörökben.
A békecsúccsal kapcsolatban pedig Deák Dániel azt mondta, miután az oroszok megállapodtak a gazdasági kérdésekről, viszont a területeket érintő témákban még nem, mivel az oroszok Donbasst akarják. Ezért az gondolja, hogy a békecsúcs év végén vagy jövő év elején valósulhat meg.






