RETRO RÁDIÓ

Folytatódik a csapadékos időjárás - szerdán beköszönt a tél is

Létrehozva2025. 11. 17. 06:30

Vasárnap a csapadéké volt a főszerep az ország nagyobb területén, ez pedig a jövő hét elején is folytatódik. A téli időjárás is beköszönt, sok helyen nappal a tíz fokot sem éri majd el a hőmérséklet.

Téli időjárásra kell számítani a hét közepén, amely a szeles, csapadékosabb időjárás után köszönt be országunkba.

Enyhe téli időjárásra kell számítani
Téli időjárásra kell számítani
Fotó: Czinege Melinda

Téli időjárás várható a hét közepén

Hétfőn a borult, vagy erősen felhős égből sok helyen alakulhat ki eső, illetve zápor. A csúcshőmérséklet körülbelül 12 fok lehet. Kezdetben délnyugati, majd északnyugatira forduló, egyre erősödő légmozgás várható.

Kedden az erős, időnként viharos szél hatására felszakadozik a felhőzet, és egyre több napsütés érkezik. A hőfok 5 és 10 fok közé esik vissza, jelentős lehűlés várható.

Szerdán váltakozó felhőzet és kora télies hangulat jellemzi a napot. Reggel 0, délután körülbelül 6 fok valószínű. 

Csütörtökön erősen felhős idő várható, legfeljebb szórványos esővel. A hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, kissé enyhülhet az idő - áll a Köpönyeg.hu előrejelzésében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.