RETRO RÁDIÓ

Ekkor érkezik és ennyi lesz a nyugdíj-kiegészítés

Létrehozva2025. 11. 10. 05:45

Novemberben több tízezer forinttal több nyugdíj jár az időseknek. Mutatjuk, mit kell tudni a nyugdíj-kiegészítésről.

A kormány novemberben fizeti ki az idei évre járó nyugdíj-kiegészítést. Az 1,6 százalékos korrekciót november 12-én utalják, vagy a postai kézbesítéssel együtt kapják meg az érintettek. Ez a korrekció az idei év első 11 hónapjára vonatkozik, vagyis visszamenőleg jár.

nyugdij_2
Fotó: Kurucz Árpád

Mennyi plusz pénzt jelent a nyugdíj-kiegészítés?

A kormány korábban arról döntött, hogy az egyre növekvő árak miatt nyugdíj-kiegészítést ad a nyugdíjasoknak. Ennek mértéke 1,6 százalék, amit visszamenőleg, az előző hónapok esetében is kifizetnek. 

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. elmondta: a nyugdíjasok átlagosan 47 200 forintot kapnak a novemberi nyugdíjjal együtt, ezzel januárig visszamenőleg megvalósul az inflációkövető nyugdíjemelés, decemberben pedig már az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjat kapják. Emlékeztetett, hogy a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány postázása már befejeződött, az utalványok az év végéig használhatók fel hidegélelemre. 

Orbán Viktor: el a kezekkel a nyugdíjaktól

Orbán Viktor egy Facebookra feltöltött videóban arra a kérdésre, mit szól hozzá, hogy a Tisza Párt megadóztatná a nyugdíjakat, azt válaszolta, mindig csak két politika volt Magyarországon: a baloldali meg a jobboldali.

A baloldalnak régi mániája Bokros Lajos óta, hogy a nyugdíjakat valahogyan meg kell sarcolni. A jobboldal pedig mindig azt képviselte – nemcsak gazdasági okokból, hanem a szüleink és nagyszüleink iránti tiszteletből is -, hogy a nyugdíjakat növelni kell, sosem szabad elvenni belőle, adni kell 

– jelentette ki.

A 13. havi nyugdíjat a baloldal elvette, a jobboldal visszaadta, hozzátette, hogy „a Tisza egy baloldali párt”.

Egyre több dolgot tudunk meg az adóelképzelésekről, a nyugdíjról, a kórházbezárásokról. Tipikus, klasszikus baloldali gazdaságpolitikát csinálnak

– mondta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy erre már egyszer az ország ráfaragott. ”Ami a nyugdíjasokat illeti, pedig végképp azt kell mondanom, hogy el a kezekkel a nyugdíjaktól. A nyugdíjakat nem csökkenteni, hanem emelni kell” – hangsúlyozta Orbán Viktor. 

Januártól jön a 14. havi nyugdíj

Január elsejétől több lépcsőben, de be lesz vezetve a 14. havi nyugdíj 

– jelentette ki a közösségi oldalára feltöltött videójában Orbán Viktor, aki egyúttal reagált „a nemzetközi bankárhálózat” véleményére is, amely szerint a gazdasági támogatásokat meg kell vágni, a 13. havi nyugdíjat maximalizálni kell, a 14. havi nyugdíjra nincs esély, az édesanyák szja-mentességét nem szabad végigvinni, a 3 százalékos hitelkamat támogatását is meg kéne vágni, a lakossági energiatámogatást át kell alakítani, és az árrésstopot pedig a választás után, de legkésőbb júniustól ki kéne vezetni.

Orbán Viktor mindezekkel kapcsolatban elmondta: 

A gazdasági támogatásokat inkább növelni kellene, mert fejlesztő államra van szükség. A 14. havi nyugdíjat ugyan több lépcsőben, de be fogjuk vezetni. Az édesanyák szja-mentességet igenis végig kell vinni, méghozzá minél gyorsabban. A 13. havi nyugdíj maximalizálásáról szó sem lehet, a 3 százalékos hitelkamat-támogatásért pedig az utolsó vérig harcolni kell, mert az az első lakáshoz jutást jelenti a fiataloknak. 

Hangsúlyozta: a rezsicsökkentés marad, az árrésstopot pedig nem kivezetik, hanem akár ki is bővíthetik. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.