RETRO RÁDIÓ

Reviczky Gábor is alapító tagja a Vadász Digitális Polgári Körnek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 12. 20:20

A frissen megalakult Vadász Digitális Polgári Kör alapítói között híres művészek és sportolók is vannak.

Október 11-én rendezték Csapodon Az Országos Vadásznapot a Göbös-majori Ökoturisztikai Központban. A rendezvény a vadászat hagyományait, a természet szeretetét és a közösségi élményt egyesíti változatos programkínálatával.

Az érdeklődők hagyományőrző és családbarát programokon keresztül ismerkedhettek meg a vadászat rejtelmeivel. A rendezvény fővédnökei Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nagy István agrárminiszter voltak.

 

Kovács Zoltán államtitkár – aki szintén vadász – pedig bejelentette, hogy a mai napon

elindult a Vadász Digitális Polgári Kör!

„Közösségünk a teremtett környezetünk tiszteletét, a felelős vadgazdálkodás fontosságát, valamint a magyar vadászati kultúra megőrzéséért tett erőfeszítést tűzi zászlajára” – ismertette a közösség céljait Kovács Zoltán.

Az államtitkár kifejtette, hogy

olyan emberek csatlakozását várják, akik nagy szavak és a zöld ideológiák helyett a tudomány, a józan ész és a hagyományaink megőrzése mentén gondolkodnak a felelős természetvédelemről.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Reviczky Gábor, a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen 2024. március 26-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A kör tagjai között van Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Zambó Péter államtitkár, Bors Richárd, a Nimród Vadászújság lapigazgatója, Csejtei Tamás vadász- és természetfilmes, Lajos Tamás producer, Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész, a nemzet művésze és Varga Tamás olimpiai bajnok is.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.