RETRO RÁDIÓ

Mennyi mindent tudsz a technológiáról? – alkotók és találmányaik – Kvíz

Létrehozva2025. 10. 15. 16:30

Tedd próbára a tudásodat. A modern kor legnagyobb technológiai újításaival kapcsolatban készült kvízből kiderül, hogy, mennyire vagy otthon ebben a témakörben!

Egyes technológiai eszközök ma már elválaszthatatlan részei a mindennapjainknak. Nem kell magyarázni, de manapság már minden információ ott lapul a zsebünkben, és a technológia újítások meghatározzák, hogyan dolgozunk, tanulunk vagy épp szórakozunk.

Technológia
Egyes technológiai újdonságok alapjait néha olyan megalkotók fektették le, akiknek ötletei szó szerint megváltoztatták az életünket. Fotó: Tim Wagner / Northfoto

Az okostelefonok, a számítógépek, sőt, már a mesterséges intelligencia is természetesnek tűnik, de mind mögött egy-egy korszakos zseni és rengeteg kísérletezés áll. És bár a technológia olyan sebességgel fejlődik, hogy még a szakértők is nehezen tartják vele a lépést – szinte naponta születnek új áttörések – fontos, hogy megpróbáljuk felidézni a feltörekvések mögött az alkotókat. 

Szóval, mennyire ismerjük azokat, akik az alábbiakat lehetővé tették?  

Csak, hogy egy-két példával szolgáljak: – Tudod, ki alkotta meg a Pythont? Illetve, emlékszel-e még, mikor dobták piacra az első iPhone-t?  

Természetesen a magyar tudósok és feltalálók sem maradhatnak ki a technológiai fejlődésből. Sőt, korábban sok esetben mi adtuk a világnak a legfontosabb ötleteket és megoldásokat.  

A holográfia, a színes televízió, és a számítógép alapjait jelentő Neumann-architektúra mind-mind a magyar elméket dicséri.  

Készen állsz a technológia kihívására? 

Tedd próbára a tudásodat, és tudd meg, mennyire ismered a legfontosabb technológiai újításokat és azokat a lángelméket, akik nélkül ma egészen másképp nézne ki a világunk! 

Kvíz

Kvíz képe
1/8

Talán még emlékszel rá, hogy Steve Jobs mit alkotott. De arra nem, hogy mikor dobták piacra az első iPhone-t. Tippeld meg az évszámot!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.