
A kormány minden lehetséges módon igyekszik segíteni a nyugdíjasokat
Nem csupán az idősek napján gondol a kormány a szépkorú magyarokra. A nyugdíjkorrekció, a harminc ezer forintos nyugdíjas utalvány és a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetése mind olyan intézkedések, amiken látszik, hogy a kormány többféle módon igyekszik segíteni a nyugdíjasoknak.
A kormány az idősek napján is gondolt szépkorú honfitársainkra, viszont emlékeztettek, hogy az év minden napján eszünkbe kell jussanak az idősek, hiszen nekik köszönhetjük az országunk felépítését. Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán jelentette be a nyugdíjkorrekciót, azonban több intézkedés is arra mutat, hogy a kormány minden lehetséges módon igyekszik segíteni a nyugdíjasokat.

Nyugdíjkorrekció, nyugdíjas utalvány – Így segíti a kormány a nyugdíjasokat
Miközben az édesanyákat és a családokat is támogatják, a kormány külön figyelmet fordít a nyugdíjasokra is. Nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette a nyugdíj-kiegészítést, melyet a várakozások szerint már novemberben meg fognak kapni a jogosultak. Ez az összeg átlagosan 51 ezer forintot jelent.
Minden nyugdíjas megkapja azt, ami jár, reményeim szerint már novemberben. Ez átlagosan 51 ezer forintot jelent. Isten éltesse az időseket!
– mondta a miniszterelnök az idősek napján kirakott videójában. Ezzel a módosítással a piaci változásokhoz igazítják a nyugdíjakat.
Nem csupán a 13. havi nyugdíjjal nyújtanak segítséget az időseknek. A kormány bevezette a harminc ezer forintos nyugdíjas utalványt is. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója nemrégiben arról tájékoztatott, hogy már több, mint kétmillióan kapták meg a nyugdíjas utalványt. A várakozások szerint ez az intézkedés elősegítheti az idősek vásárlási kedvét.
Mindemellett a kormány nem csupán a nyugdíjasok anyagi megsegítését, hanem az aktivitásukat, a testi és lelki működésük fellendítését is szorgalmazza. Ebben segít például az Országos Gyalogló Idősklub-hálózat (OGYIK) is, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Monspart Sarolta egykori tájfutó alapított. A hálózat országszerte működik, valamennyi megyében vannak klubok.






