RETRO RÁDIÓ

A maraton legőrültebb futói – képek, amiket látni kell!

Létrehozva2025. 10. 15. 08:00

A 40. SPAR Budapest Maraton nemcsak rekordokat döntött, hanem történelmet is írt. Több mint 40 ezer nevező és 100 ezer résztvevő tette felejthetetlenné a kétnapos jubileumi eseményt, amelyben a futás igazi ünneppé vált.

A mezőnyt nem csupán a sportteljesítmény, hanem a kreativitás és az emberi történetek sokszínűsége tette különlegessé, hiszen idén is akadtak, akik nemcsak futottak, hanem jelmezbe bújva, mosolyt csalva a közönség arcára teljesítették a távot. Mutatjuk az idei maraton legkülönösebb figuráit! 

maraton
A 40. SPAR Budapest Maraton: Kocza István Rubik-kocka jelmezben bizonyította, hogy a kreativitás és a sport kéz a kézben járhat Forrás: Budapest Sportiroda

A maraton legérdekesebb történetei - így futnak jelmezben a maratonon! 

81 évesen ért célba Kis Ferenc, a maraton legidősebb futója, aki Csongrádról érkezve teljesítette a 42,2 kilométeres távot. Példát mutatott állóképességből, kitartásból és életigenlésből – bebizonyítva, hogy a sport iránti szenvedély nem ismer korhatárt. Az idei verseny másik megható pillanata Földingné Nagy Judit visszatérése volt: a hétszeres győztes, 60 éves futólegenda tizenegy év kihagyás után még egyszer, utoljára rajthoz állt, hogy a jubileumi esemény kedvéért ismét lefussa a maratont. Az útvonalon több ismert női futó is elkísérte, a célban pedig virágcsokorral és emlékplakettel köszöntötték – méltó lezárásaként egy kivételes pályafutásnak.

Zászlóval és Rubik-kockával a maratonon
A budapesti futóünnep elmaradhatatlan figurái is ott voltak: Ferge István két hatalmas magyar zászlót lobogtatva futotta végig a távot, míg Kocza István Rubik-kocka jelmezben bizonyította, hogy a kreativitás és a sport kéz a kézben járhat. A nézők hatalmas ovációval kísérték minden egyes lépésüket.

 Boronkay Péter egy végtaggal tolta végig mozgószékes barátját dr. Nagy Andrást
A maraton legmeghatóbb történetét minden kétséget kizáróan Boronkay Péter írta. A többszörös világ- és Európa-bajnok paratriatlonos mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást tolta végig egy speciális futószékben.
 

Egy barátért futni egészen más érzés. András mosolya vitt előre, amikor nehéz volt. Együtt értünk célba, és ez életre szóló élmény marad. Nagy erőt adott nekünk az aki tűzoltó ruhában futotta le a maratont, találkoztunk is vele többször, nagyon jó barátságot kötöttünk.

 – mondta Péter a Metropolnak

A kettős győzelem mellett ezek az emberi történetek adták az esemény valódi lelkét.

Az igazi csoda a rengeteg egyéni történet volt. Felejthetetlen kép volt, amikor vasárnap reggel elindult a mezőny, de ami igazán megérintett minket, az a sok különleges ember, akik valamiért vagy valakiért futottak. Ez a maraton sokkal több volt, mint egy sportesemény, ez egy közös ünnep, ahol mindenki hőssé válhatott.

 – fogalmazott Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

A maraton különlegességét a Magyar Színházak képviseletében futó 25 csapat, a tűzoltók védőfelszerelésben, és az a közösség adta, amely 38 000 liter vizet, 7500 liter izotóniás italt, 1700 kg banánt és 3,5 tonnányi érmet osztott szét két nap alatt – mindezt önkéntesek, segítők és sportszeretők munkájával támogatva.

A FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége) főtitkára is kiemelte:

Az eddigi legnagyobb részvételt tapasztaltuk: vakok, paralimpikonok, ismert emberek és kerekesszékes sportolók egyaránt rajthoz álltak. Közel 40.851-en vettek részt az idei maratonon, ami hatalmas sikert aratott. Ez a rendezvény óriási lehetőség arra, hogy a fogyatékossággal élők és az egészségesek találkozzanak, együtt éljék át a sport örömét. 

fogalmazott Vajtó Richárd, a FODISZ főtitkára.

A 40. SPAR Budapest Maraton nem csupán mérföldkő volt a sportéletben,  hanem a történetek ünnepe is: hősökkel, visszatérőkkel, barátsággal, és emberekkel, akik bebizonyították, hogy a futás mindenkié.

A képre kattintva megnézheted az idei maraton legérdekesebb pillanatait!

 

Itt látható a maraton felvétele:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.