INSIDER
Ennio Morriconéval is játszott, ma pedig kétszeres Ironman
A Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar egykori karmestere, Hepp Attila, az életének alakulásáról mesélt nekünk: a zenei sikerektől, a németországi újrakezdésen át egészen a futóversenyek világáig. Interjúnkban őszintén beszélt arról is, mi motiválja, és mit adott neki a zene, a sport és a családja.
Hepp Attila trombitaművész, és a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar egykori karmestere már gyerekként elköteleződött a zene mellett. A trombita hangja már akkor magával ragadta, és azóta sem engedte el. Azóta játszott Ennio Morriconéval, és éveken át vezette a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekart, majd Németországban kezdett új életet, ahol zeneiskolát és családot alapított – nem mellesleg ma már kétszeres Ironman.
Hogyan alakult Hepp Attila zenei pályája?
„A döntés magától értetődő volt” – kezdte el mesélni Attila. „Egy magyar–német családból származom, ahol a sváb kultúra ápolása mindig is nagyon fontos volt” –árulta el lapunknak. Hozzá tette, hogy hatévesen egy sváb bálban találta magát, amit az édesapja és a nagyapja szervezett.
Ott élőzene szólt, és engem teljesen elvarázsolt a trombita. Onnantól tudtam, hogy ez lesz az utam.
Ezek után egy olyan zenei általános iskolába járt, ahol – nem meglepő módon – a trombitát választotta hangszeréül. Később a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte tanári, majd művészdiplomáját.
„Hatalmas szerencsém volt” – emlékszik vissza a történtekre.
Egy váratlan lehetőség révén az Alba Regia Szimfonikus Zenekarhoz kerültem Fehérvárra, ahol már rögtön egy darabba kellett beugranom, egy főpróba alkalmával Muszorgszkij orosz zeneszerző, Egy kiállítás képeibe. Jól sikerült, és utána megkerestek, hogy megkaptam az állást. Onnantól csodálatos éveket töltöttem ott, fantasztikus zenészekkel és karmesterekkel, például Drahos Bélával.
Aztán kezdődött egy új korszak Tolnán
2004-ben Attila Szekszárdra költözött, és újraélesztette az addig megszűnt Tolnai Ifjúsági Fúvószenekart.
A semmiből kezdtük el. De egy fantasztikus közösség és szülői háttér állt mögöttünk. Később egy nemzetközi versenyen kiemelt arany minősítést szereztünk, ami hihetetlen érzés volt.
És hogy mi volt Attila vezetése alatt a célja? Ezt is elárulta: „Azt akartam elérni, hogy a gyerekek és a zenekar között legyen kohézió. Hogy szeressenek a gyerekek zenélni, fejlődni, és hogy érezzék: ez több, mint zeneóra. A próbákon barátságok szövődtek. Olyanok voltunk, mint egy család.”
Attila zenei pályájának egyik legemlékezetesebb pillanata csak később, 2004-ben érkezett el, amikor a Győri Filharmonikus Zenekar vendégművészeként fellépett Ennio Morriconéval a Papp László Budapest Sportarénában.
„Egy ilyen meghívásra nem lehet nemet mondani” – árulta el lapunknak, majd hozzátette:
Morricone a saját műveit vezényelte. Ott állt előttünk, és az embernek még a levegő is megállt a torkában. Minden nap eszembe jut, amikor meglátom a mester felvételeit. Felejthetetlen élmény volt.
2014-ben azonban Attila élete új irányt vett és Németországban folytatta a pályafutását.
Itthon mindent elértem. Sikeres voltam zenészként és tanárként is, de új kihívásokra vágytam. Az édesapám révén német gyökereim is vannak, így amikor megkeresett egy német zeneiskola, nem haboztam.
A kezdet azonban korántsem volt egyszerű a számára: „Egyedül jöttem ki, mindent és mindenkit hátrahagytam. Nagyon megviselt. De két év után otthagytam az akkori zeneiskolát, és sajátot alapítottam. Ma már annyi a növendék, hogy olyan várólistánk van, amiért a gyerekeket néha vissza kell utasítani. Bár ez nehéz, de egyben hatalmas elismerés is.”
Attila Németországban emellett karmesterként is 4 felnőtt zenekart, és további 4 ifjúsági zenekart segít. De nemcsak szakmailag, hanem a magánéletében is kiteljesedett.
Egy zenekari próba során ismertem meg a feleségemet, aki klarinéton játszott. Német anyanyelvű, de már nagyon jól beszél magyarul. Két évvel később összeházasodtunk
– mondta.
A zene és a sport megfér egymás mellett?
Attila életében a sport ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint a zene.
A triatlonban találtam meg a kikapcsolódást. Egy kolléganőm szerettette meg velem a futást, majd egy barátom, Szabolcs hívta fel a figyelmem a triatlonra. Először olimpiai táv, majd jött a féltáv, aztán az Ironman
– aminek köszönhetően ma már kétszeres Ironman, és bár nem hivatásos sportoló, mégis rendkívül büszke az eredményeire: „Az Ironman nemcsak fizikai, hanem lelki utazás is. Megismered önmagad, újraértékeled az életed. Ott, a legnehezebb pillanatokban születik meg az ember újra. Ezt az élményt a zenében is érzem” – árulta el lapunknak.
Az edzéseit még ma is egy tolnai edző, Szűcs Fatima irányítja.
Van otthon egy kis 10 négyzetméteres edzőhelyiségem, ott készülök. És a legjobb, amikor a családom is ott van a versenyeken. A kislányom nemrég 400 métert futott mellettem, amelynél nagyobb öröm nincs.
Attilát életét minden szegletében ugyanaz az elszántság és szeretet hajtja.
„Magyarnak érzem magam, bárhol is vagyok”
Attila ma már magyar-német kettős állampolgárságú, de sosem feledkezett meg Magyarországról.
Sokszor felmerül bennünk, hogy egyszer hazaköltözzünk. A gyerekeink a mi origónk, az ő jövőjük a legfontosabb. De ha egyszer úgy hozná az élet, hogy országot kell váltani, az csak Magyarország lehetne. Magyarnak érzem magam, bárhol is vagyok
– zárta szavait Attila.
Ripost hírek
