
Hadházy Ákos látványosan megbukott, abbahagyja a tüntetéseket
A baloldali politikus a közösségi oldalán jelentette be, hogy már senkit nem érdekelnek a tüntetései, ezért abba hagyja azokat. Azzal vígasztalja maroknyi aktivistáját, hogy ő azért ki fog menni ezután is, de nem fog felszólalókat hívni és színpad sem lesz, sőt Facebook-eseményt sem hoz létre. Tehát sétál majd egyet a jó levegőn.
Fél évvel ezelőtt Hadházy Ákos tüntetéssorozatot indított, amellyel minden kedden megbénította a főváros közlekedésé a maroknyi aktivistájával. Most azonban, fél év elteltével, bejelentette, hogy befejezi a demonstrációkat, mivel már csak kevesen támogatják, és így nem lát esélyt a céljaik elérésére.

Hadházy Ákos egyedül fog tüntetni
Mint ahogy azt közösségi oldalán leírta, teljes egészében nem hagyja abba a gyülekezés elleni tiltakozását, csak máshogy folytatja tovább. Ez azt jelenti, hogy amíg 2-3 ember vele tart addig ő ugyanúgy ki fog menni a Ferenciek terére, viszont felszólalókat nem fog hívni.
Emiatt a keddi összejöveteleken már nem tudjuk KÖVETELNI a törvény visszavonását. TILTAKOZÁSUL persze ott leszek minden héten, addig, amíg két három ember ott lesz. De nem fogok felszólalókat hívni, nem lesz műsor és színpad. Lesz néma tiltakozás és ha van rá igény tarthatok köztéri fogadóórákat is.
- írta közösségi oldalán a látványosan megbukott politikus, majd azt is oda írta, hogy ezekre az alkalmakra Facebook-eseményt sem hoz létre, de mindig be fog róla számolni, hogy mikor lesz kint az utcán. Ezek szerint Hadházy nem képes beletörődni abba, hogy már senkit nem érdekelnek a tüntetései. Inkább sétál egyet a jó levegőn, hátha csatlakozik valaki.
Hadházy összes tüntetésén volt botrány
A részvevők száma már az első tüntetésein is csekély volt, ugyanis csupán alig néhány száz tüntető jött össze, köztük politikusokkal, politikai aktivistákkal.
A Margit híd elfoglalásával kezdődött a több hetes tüntetéssorozat, mikor Hadházy kis csapata több hidat is elfoglalt a fővárosban, asokszor még a politikus szimpatizánsai sem vették komolyan ezeket a megmozdulásokat. A legtöbb esetben a földön ülve iszogattak, trágárul beszéltek, miközben megpróbálták megakadályozni az újságírók munkáját. A helyzet komolytalanságáról sokszor Szabó Bálint gondoskodott, aki trombitájával kétszer is besétált a Dunába.
Ezek mellett pedig a tüntetők, Hadházyval az élen rendszeresen provokálták a rendőröket, főként azzal, hogy egyszerre több hidat is elfoglaltak.
Az egyik legbotrányosabb tüntetésre a Ferenciek terén került sor nemrég, mikor Hadházy Ákos a színpadon tartott beszédét váratlanul megszakította és oda rohant a templom ajtajában lévő ferences szerzeteshez és számon kérte rajta, hogy harangozni mert a mise kezdés előtt. Mindeközben pedig a tüntetők trágár és egyházellenes táblákat tartottak a magasba, sőt volt olyan is, aki bement a templomba.







