
Lopott árammal termesztette a drogot, még a vécében is kábítószer volt – ezek voltak a hét legjobb drogfogásai
Az egyik férfi elektromos rollerrel terjesztette a kábítószert, a másik az anyjával árulta, míg a harmadik az áramot is lopta hozzá – ez nem egy rossz vicc kezdete, hanem a rendőrség heti drogfogásai. Íme a legjobbak, ismét sok drogot foglaltak le.
Zéró tolerancia – a DELTA programban dolgozó nyomozók addig fognak a drogdílerekre és terjesztőkre vadászni, amíg teljesen fel nem számolják őket. Ezen a héten is több helyen lecsaptak. Volt olyan hely, ahol a feketepiacról kivont kábítószer értéke meghaladta a százmillió forintot.

Még a vécében is drog volt
Hatalmas fogás a II. kerületben! A rendőrség eljárást folytat három férfi és egy nő ellen, akik a gyanú szerint szervezetten értékesítettek különféle drogokat a fővárosban. Átkutatták a lakásokat, ahol még a vécében is drog volt! Csaknem tíz kilogramm marihuánát találtak, valamint több, mint négy kg kábítószergyanús fehér port, kétkilónyi tablettát, droggyanús pasztákat, folyadékokat, továbbá 26 millió forintot, egyéb valutákat, telefonokat, laptopokat foglaltak le.
A II. kerületi nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a 32 éves S. D.-t, a 36 éves T. GY.-t, a 36 éves CS. M.-et, valamint a 23 éves K. Virágot, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

Lopta az áramot a kábítószer termesztéshez
A rendőrök elfogtak egy miskolci férfit, aki az otthonában több cannabist is nevelgetett. Azonban a férfi ellen nem csak kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást, hanem lopás miatt is, ugyanis az 55 éves férfiról kiderült, hogy még az áramot is jogtalanul használta. A családi házban 55 tő cannabistövet, közel 3000 gramm leszüretelt kábítószergyanús törmeléket találtak. A rendőrök a növényeket és a nevelésükhöz használt dolgokat lefoglalták. A férfit a nyomozók elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását is.

Anya és fia terítette a drogot
Milyen szép is, ha a család együtt vállalkozik. Na de pont drogkereskedelem? A DELTA programban dolgozó nyomozók kékcsei dílerekre csaptak le, akikről kiderült, hogy anya és fia. Elfogtak egy 62 éves nőt és egy 39 éves férfit. Az elmúlt időszakban a lakókörnyezetükben élő fogyasztókat látták el droggal, amiből biztosították megélhetésüket. Az otthonukból kábítószert, arany ékszert és több millió forintot foglaltak le. A kisvárdai nyomozók a kékcsei lakosokat kábítószer-kereskedelem bűntett gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

Rollerrel terjesztette a drogot
A bajai rendőrök elfogtak egy 30 éves férfit, aki rollerrel terjesztette a drogot. A díler rendszeresen marihuánát terjesztett a városban a kis elektromos járművével. Ezt használta a beszerző körútjára és a terjesztéshez is.
A bajai nyomozók a Hírös Kommandóval közösen október 9-én két helyszínen, a férfi otthonában és egy másik ingatlanban egyszerre tartottak kutatást. Az akció során összesen 800 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, továbbá lefoglaltak egy elektromos rollert, készpénzt és mobiltelefont is. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, ellene kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indult eljárás, és a nyomozók indítványozták a letartóztatását.







