RETRO RÁDIÓ

Deutsch Tamás: Elképesztően működik a brüsszeli politikai mosoda

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 13. 09:11

Mint ahogy az ismert, múlt héten szavaztak az európai parlamentben két képviselő mentelmi jogáról. A döntés eredményeképpen sem Ilaria Salis, sem pedig Magyar Péter mentelmi jogát nem függesztették fel, miközben mindkét képviselő súlyos bűncselekményeket követett el. Deutsch Tamás mindezt élesen bírálta, úgy fogalmazott, hogy hihetetlen fordulatszámmal működött az európai politikában a politikai mosoda ezen döntések kapcsán.

Múlt hét kedden, tehát október 7-én döntött az Európai Parlament Magyar Péter mentelmi jogáról, aminek következtében a Tisza párt elnökének nem függesztették fel a mentelmi jogát, annak ellenére, hogy a képviselő köztörvényes bűncselekményt követett el. A témában megszólalt Deutsch Tamás, a Fidesz Európa Parlamenti képviselője is, aki a Mokka ma reggeli adásában kifejtette, hogy Magyar Péter most már egyszer és mindenkorra lelepleződött.

-, mentelmi jog
Deutsch Tamás Magyar Péter mentelmi jogáról: így működik a brüsszeli politikai mosoda. Fotó: Ripost

Az elmúlt hetet leginkább az jellemezte, hogy hihetetlen fordulatszámmal működött az európai politikában a politikai mosoda. 

- mondta Deutsch Tamás a Mokkában, majd kifejtette, Magyar Péternek most már papírja van arról, hogy ő egy fogott ember, hiszen a brüsszeli tartótisztjei, mentorai, politikai támogatói, egy brüsszelita magyarországi bábkormány feje legyen, ők a jogszabályt, az írott előírásokat durván megsértve kimenekítették Magyar Pétert egy köztörvényes bűncselekmény kapcsán a büntetőjogi felelősségre vonás alól. 

Magyar Péter diszkóbotránya

 Magyarországon mindenki emlékszik arra, hogy a Tisza Párt elnöke 2024 nyarán egy nagyon durva diszkóbotrányba keveredett. Ugyanis részegen, agresszíven lépett fel egy diszkóban más vendégekkel szemben, sőt az egyik vendégtől ellopta a telefonját, majd eltántorgott  a Duna partjára és a telefont a folyóba dobta.  Ez a lopás köztörvényes bűncselekménye.

Egy európai parlamenti képviselőt akkor lehet bíróság elé állítani, akkor lehet vele szemben lefolytatni a büntetőeljárást, ha a mentelmi jogát felfüggeszti. 

- fogalmazott Deutsch Tamás.

Most az derült ki, hogy Magyar Péter a diszkóbotrányt megelőző hónapok európai parlamenti választási kampányában végig hazudott, hiszen ő azt állította az európai parlamenti kampányban, hogy ha döntéshelyzetbe kerül, akkor ő eltörli a mentelmi jogot. 

Ebből látszik, hogy a mentelmi jog csak arra való, hogy a politikusok a mögé bújva ki tudják magukat vonni a jogi, a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

Ezért amikor Magyar Péter egy köztörvényes bűncselekményt követett el, amikor jogi felelősséget kellett volna vállalnia, akkor már tíz körömmel kapaszkodott a mentelmi jogba, és  megvoltak azok a brüsszeli támogatói, akik tisztára mosták őt ebben az európai parlamenti, európai uniós politikai mosodában.

Ráadásul egy egészen brutális és döbbenetesen piszkos politikai alku köttetett, hiszen a szocialisták azért szavazták meg Magyar Péter mentelmi jogának a fenntartását, mert a Néppárt megszavazta Dobrev Klára mentelmi jogának a fenntartását, a kommunisták, a zöldek, ezek a szélsőbaloldali erők pedig ezért támogatták Magyar Péter mentelmi jogának a fenntartását.

Brüsszel által fogott ember Brüsszel döntésén az európai politikai barátainak a döntésén múlik, hogy meddig élvezheti Magyar Péter ezt a mentességet, ha és amennyiben nem úgy táncol majd, ahogy Brüsszelből fütyülnek neki, akkor szépen elengedik a kezét. 

- tette hozzá a jobboldali képviselő.

Ilaria Salis mentelmi jogát sem függesztették fel

Október 7-én nemcsak Magyar Péter mentelmi jogát nem függesztették fel, hanem Ilaria Salisét sem. Ezáltal egy olyan terrorista kapott mentességet, aki ide jött Magyarországra és a bűntársaival együtt találomra választottak ki magyar embereket, akiket az öltözködésük alapján fasisztának tituláltak, ezért félholtra verték azokat. 

A szavazás után az is kiderült, hogy 306-305 arányban nem adták ki a mentelmi jogát és volt egy képviselő, aki jelezte, hogy ő nem tudott szavazni.

Egy szavazaton múlott

- mondta Deutsch Tamás, majd hozzátette, ha Magyar Péter egészen véletlenül elkódorgott volna a munkahelyére, amit szeptember eleje óta egyszer sem tett meg, akkor részt tudott volna venni a szavazáson és úgy szavaz, ami minimálisan elvárható egy magyar európai parlamenti képviselőtől, hogy felfüggeszti annak a bűncselekményelkövető embernek a mentelmi jogát, akik találomra, félholtra verték a honfitársai, akkor Villarrey Gassarys nem tudott volna megmenekülni a büntetőjogi felelősségre vonás alól. Konkrétan a Magyar Péteré a személyes politikai felelősség, hogy egy kommunista terrorista büntetőjogi mentességet kaphatott. 

Ráadásul mindez egy törvénytelen a döntés, ugyanis  van egy hivatalos dokumentum, ami kimondja, hogy egy adott ország igazságszolgáltatásának bármilyen állapota nem lehet hivatkozási alap arra, hogy valakinek felfüggesztik, vagy nem függesztik fel a mentelmi jogát, és itt az előterjesztés az Ilaria Salisa kommunista terrorista mentelmi jogának a fenntartása mellett szavazók azzal érveltek, hogy szerintük a magyar igazságszolgáltatásnak nem lehet kiszolgáltatni egy ilyen antifa bűncselekmény elkövetőt.

Ursula von der Leyen ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be

Deutsch Tamás elmondta, hogy Ursula von der Leyen az európai polgárok szemében már egy bukott bizottsági elnök, mivel számos olyan döntést hoz, ami bajt hoz az európaiak fejére. Ez az európai emberek véleménye,  és a Patrióták, az európai nemzetállamok mellett kiálló képviselők is. 

Megint arról volt szó, hogy a Néppárt, benne a Tisza Párt, amellett az Ursula von der Leyen mellett állt ki, akinek a bizottság elnöki működése csak bajt hoz a magyarok fejére.

 - fejtette ki Deutsch Tamás. 

Innen  is látszik hogy a fideszes, KDNP-s képviselők, a magyar érdeket képviselik az európai politikában, a tiszások, azaz  Magyar Péterék csak is Brüsszel érdeke, Brüsszel álláspontja mellett állnak ki, még akkor is, hogyha ez hátrányos rossz a magyar embereknek. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.