Apa–lánya: négy magyar történet a lánygyermekek napjára

Ritkán látjuk, hogyan folytatódik egy életmű a családban. Az apa-lánya történetekben nem a hangos gesztusok az érdekesek, hanem az a fegyelmezett munka, amellyel a lányok továbbviszik – vagy új irányba fordítják – az örökölt tudást.

Eötvös Loránd a tudományos mérés pontosságát kereste, lányai, Ilona és Rolanda pedig a hegyekben találták meg a saját terepüket. A századforduló női alpinistái között úttörők voltak; a Dolomitokban vezetett túrák, csúcsnaplók és a róluk fennmaradt fotók fegyelmezett, mégis bátor jelenlétről mesélnek. Nem a hősiesség hangsúlyos, inkább a következetesség: ahogy apjuk vizsgálta a gravitációt, úgy mérték ők a kő és az idő állandóságát.

Neumann János matematikai világa elvontnak tűnhet, de lánya, Marina von Neumann Whitman pályája megmutatja, hogyan lesz a gondolkodásból felelősség. Közgazdászként, majd vállalati vezetőként az ipar és az egyetem között mozgott, döntéseiben a rendszerszemlélet érvényesült. A családi háttér itt nem árnyék, inkább iránytű: a struktúrák megértésének képessége.

Szendrey Júlia gyakran csak Petőfi feleségeként életrajzi szerepben tűnik fel, pedig Szendrey Ignác lányaként saját írói és műfordítói munkásságot épített. Andersen-fordításai és naplói egyszerre őrzik a korszak hangját és egy önálló alkotó útkeresését. A családi kételyek és engedmények helyett ma már az látszik: következetesen, józan mértékkel kereste a saját nyelvét.

A nagybányai festészet egyik központi alakja, Ferenczy Károly mellett lánya, Ferenczy Noémi a kárpitművészetet újította meg. Műteremfegyelem, anyagismeret, nagyvonalú kompozíciók – mindez egy másik hordozón. Az, hogy ma díj viseli a nevét, nem látványos gesztus, hanem szakmai egyetértés arról, hogy a következetes munka időtálló.

Ezeknél az apa-lánya párosoknál nem csak a rokonság a kapcsolat, hanem a pontos cél, a stabil rutin, a tanulható technika vagyis a módszer a közös nevező. Az apa referenciapontot ad, a lány saját értéket hoz létre. Nem díszlet – teljesítmény.