
A botrány ellenére még mindig működik a Tisza app
A napokban robbant a hír, miszerint a Tisza párt mobilapplikációját egy ukrán cég fejlesztette. Emiatt pedig a Tisza Világ alkalmazás közel ezer felhasználójának adata kiszivárgott és az sem kizárt, hogy már azok az ukránok kezében vannak. Ennek ellenére Magyar Péter mindent tagad és párt tovább működteti az applikációt.
Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője volt a Mokka mszerda reggeli adásának vendége, aki a Tisza Világ applikációval kapcsolatban elmondta, hogy a közel 20 ezer kiszivárgott adata már az ukránoknál lehet. Itt olyan személyes adatokról beszélünk, mint valakinek a neve és a pontos lakcíme. Ráadásul ennek ellenére a mai napig elérhető az applikáció.

Felháborító, hogy ez az applikáció még mindig működik.
- mondta az elemző, majd hozzátette, az is botrányos, hogy a Tisza párt nem tájékoztatta a felhasználóit az adataik kiszivárgásáról. Mindezt csak a sajtóból értesülve tudták meg, mikor az újságírók felhívták őket a különböző magyar médiumoktól.
Ez olyan felelőtlenség, amit egy komolyan vehető politikai pártnak nem szabad megengednie magának.
- fejtette ki.
Azonban a legfontosabb azt kivizsgálni, hogy ezzel sérült-e a nemzetbiztonság és ez azért feltételezhető, mert a Tisza Világ adminisztrátorai között, akiknek hozzáférésük volt az alkalmazás minden egyes részletéhez, szerepelt egy ukrán fejlesztőnek a neve, Miroslav Tokaré.
A férfi a Petterson app egyik szakembere, ami egy ukrán cég és akinek a vezérigazgatója szoros kapcsolatban áll az ukrán hadsereggel. Ugyanis ő szintén részt vesz egy Defence Robotics UA szervezet működtetésével, amelyik szintén szoros kapcsolatban áll a Da Vinci Wolves egységgel, amely az ukrán hadsereg kötelékébe tartozik és ennek az alakulatnak robotikai eszközöket fejlesztenek.
Szándékosan kérhettek meg Magyar Péterék a Tisza Világ fejlesztésére ukrán céget?
Az elemző szerint, Radnai Márknak a Tisza Párt operatív működéséért felelős alelnökének tudnia kellett arról, hogy kik fejlesztik az alkalmazást, mivel az admin társa a Petterson szakembere.
Koskovics Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy nem először szivárogtak ki a tiszás szimpatizánsok adatai. Legutóbb ugyanis a magyar discort szerverrel történt ugyanez. Ezután azt is elárulta, hogy a pártnak korábban is volt érintettsége. Akkor Czeber Rolandról derült ki, hogy kapcsolatban áll az ukrán titkosszolgálattal. Ezt Czeber nem is titkolta, ugyanis az interneten közös képe van az ukrán katonai hírszerzés vezetőjével, sőt az is kiderült róla, hogy együtt is működik az ukrán titkosszolgálattal.
Czeber egy kém, aki megszervezte Magyar Péter kárpátaljai körútját.
- mondta az elemző.
Ezek mellett Ruszin-Szendi Romulusz barátja Valerij Zaluzsnij, aki korábban Ukrajna vezérkari főnöke volt, most pedig Nagy-Britanniában nagykövet és többen úgy gondolják, hogy majd Zelenszkij utódja lehet.
A Tisza teljesen behódolt az ukránoknak
Biztosan emlékszik mindenki arra, mikor Ruszin-Szendi Romulusz "Slava Ukrain" kijelentéseket tett, majd azt terjesztette, hogy olyan információi vannak, ami atombombaként fog robbanni. A hír viszont inkább hasonlított egy meghámozott kipukkadt lufihoz, mintsem atombombához, viszont az ukrán titkosszolgálat azonnal ráharapott a hírre és elindított egy lejárató kampányt Magyarország ellen, amelynek során kiderült a súlyos kárpátaljai kémügy.
Mindezek miatt ki kell vizsgálnia a Tisza Világ applikáció adatszivárgását a magyar hatóságoknak, mert elképzelhető, hogy az ukránok mér széles körben rendelkeznek a felhasználók adataival és a fejlesztő cég beletást nyert mindebbe. Valamint az is elképzelhető, hogy ez egy ukrán titkosszolgálati támadás volt és szándékosan akartak bejutni a Tisza appba. Ebből azt a következtést is le lehet vonni, hogy a Tiszában több olyan mebr is van, akik együttműködne az ukránokkal.







