
Migrációs hátterű fiatalok követik el az emberölési kísérletek kétharmadát Svédországban
Stockholm későn ébredt. Migrációs hátterű emberekkel vannak tele a börtönök.
Migrációs hátterű fiatalok. Az elmúlt évtizedekben Svédország mintegy kétmillió bevándorlót fogadott be, mára a 10,5 milliós lakosság egyötöde migrációs hátterű. 2015 után, az új menekülthullámmal együtt rengetegen érkeztek Szíriából, Irakból, Afganisztánból. Aligha cáfolható, hogy a Svédországot sújtó bűnözési hullám az ellenőrizetlen migráció következménye. A százezer főre jutó lőfegyveres gyilkosságok számában ugyanis csak Albánia előzi meg a skandináv országot. Pedig a Guardian szerint 2010-ben még csak a 14. helyen voltak.

Migrációs hátterű fiatalok ülnek a svéd börtönökben
A 2015-ös migrációs hullámban népességre vetítve Svédországban regisztrálták a legtöbb menekültet az EU-ban, 163 ezer embert. Stockholm ma már pénzt adna a migránsoknak, egyebek mellett hárommilliárd svéd koronát különített el hazatelepülési támogatásra. Ulff Kristersson koalíciója 2022-ben lépett hivatalba azt ígérve, hogy visszaszorítják a szervezett bűnözést. Nem sikerült. A hivatalos statisztikák szerint, a halálos kimenetelű lőfegyveres támadások száma az elmúlt években csökkent ugyan, de a bombatámadások száma megnőtt.
Az MCC Brussels egy korábbi jelentése szerint 2013 és 2017 között a gyilkosságok, emberölések és kísérletek kétharmadát bevándorlók vagy azok gyermekei követték el.
A külföldön születettek 2,5-szer nagyobb valószínűséggel gyanúsítottak bűncselekményekben, mint a svéd őslakosok.
A Svéd Bűnmegelőzési Nemzeti Tanács (BRA) adatai azt mutatják, hogy 2024-ben 18 700 évnyi börtönbüntetést szabtak ki összesen. A jelentéssel kapcsolatban Gunnar Strömmer igazságügy-miniszter hangsúlyozta, hogy ideje felülvizsgálni az 1960-1980-as évekből örökölt svéd büntetési rendszert, tekintettel arra, hogy a társadalom azóta „sokat változott”.
Nem lehet nem kiemelni a szervezett bűnözést, amely maholnap a rendszert fenyegeti, és amely idővel azzal a veszéllyel jár, hogy átveszi az uralmat a szabad és nyílt társadalmunk felett
– figyelmeztetett a miniszter.
2012 és 2022 között megháromszorozódott a halálos kimenetelű lövöldözések száma Svédországban. A BRA szerint a lőfegyverekkel elkövetett erőszakcselekmények évente minden egymillió lakos közül négynek okozzák a halálát, és ez a szám jóval magasabb, mint az 1,6 fős európai átlag.
A bandák egyre több kiskorút toboroznak - írja fluter.de. Khaledet például pénzzel csábították el. Ő most egy fiatalkorúak börtönében ül, és tíz évvel ezelőtt családjával Líbiából Svédországba menekült. „A fiatalok identitást szeretnének” – magyarázza Mats Lindström. „Ha lelősz valakit a hálózatodért, tiszteletet kapsz.” Lindström rendőrségi nyomozóként dolgozik Rinkebyben, Stockholm északnyugati külvárosában.
A rendőrségi térképen ez a terület sötétvörössel van jelölve – „különösen veszélyeztetett terület”. A hatóságok így írják le a magas bűnözési rátával és társadalmi kirekesztéssel sújtott környékeket. Az utcákat az 1960-as és 1970-es évekből származó lakótömbök uralják. Rinkeby lakosságának 92 százaléka migráns. A lakosok többsége keveset keres. A bankok és a posta évekkel ezelőtt elköltözött. A nyelvi integráció gyakran nehéz ebben a környezetben, és a fiatalok könnyű prédájává válnak a drogbandáknak.






