
Év eleji ismétlés: Te emlékszel még, kik írták ezeket a verseket?
Elkezdődött az iskola és vele együtt a verstanulás időszaka is. A memoriterek azonban nem csak az alapműveltség miatt fontosak, de a memóriát is fejlesztik.
Sokan felteszik a kérdést, hogy a mai világban, amikor a mesterséges intelligencia és a digitális eszközök pillanatok alatt rendelkezésünkre állnak, van-e még értelme a gyerekekkel verseket taníttatni. Hiszen a lexikális tudás, a „fejben tárolt adatbank” már egyre kevésbé releváns: amit nem tudunk, egy gombnyomással megtalálhatjuk. A versek tanulásának valódi jelentősége azonban nem a konkrét szövegek megőrzése, hanem az a szellemi edzés, amelyet közben az agy végez. A memoriterek tehát nem lexikális tudást, hanem agytornát jelentenek.

A memoriter mint agytorna:
A verstanulás rengeteg módon tornásztatja meg a gyerekek agyát. Fejleszti a rövid- és hosszútávú memória, a nyelv érzéket, szókincset, a ritmusérzéket, sőt még a képzelőerőt is. Ez az ismétlésen alapuló tanulási folyamat erősíti az idegsejtek közötti neuron kapcsolatokat és fokozza az agy alkalmazkodó képességét. Ezért mondható, hogy minden megtanult sor olyan, mintha újabb „izmot” építene az agyban.
A memoriterek ezen túl gazdagítják a gyerekek szókincsét és kifejezőkészségét, ami még a digitális korban is nélkülözhetetlen, hiszen az emberi gondolkodás kifinomultságát, a kommunikáció árnyaltságát nem pótolja egyetlen keresőmotor sem. A versek költői képei és ritmusai fejlesztik a fantáziát és a kreativitást, az előadásuk pedig magabiztosságot ad. A megtanult sorokban benne rejlik a kultúrához való kötődés is: amikor a gyerek Petőfit, József Attilát vagy Radnótit szaval, nemcsak a saját memóriáját edzi, hanem kapcsolódik kulturális örökségéhez, amelyhez tartozik.
Az AI korában tehát a memoriterek valódi értelme nem az, hogy a gyerek kívülről tudjon sok adatot vagy idézetet. Az internet és az intelligens eszközök ezt már elvégzik helyettünk. A verstanulás valódi haszna az, hogy edzi, formálja, rugalmassá és erőssé teszi az agyat, amely így később könnyebben tanul új dolgokat, jobban koncentrál, és kreatívabban old meg problémákat.
Te vajon mennyire emlékszel az iskolai memoriterekből?
Teszteld tudásod kvízünket!
Kvíz

Ki írta az alábbi sorokat? „Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra.”






