RETRO RÁDIÓ

Lázár János: Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre!

Létrehozva2025. 09. 20. 18:29
Frissítve2025. 09. 20. 19:51

Magyar Péter azokat is elárulta, akik szerették, Orbán Viktor azokért is dolgozik, akik utálják, hívta fel rá a figyelmet az építési és közlekedési miniszter.

– Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mi politikai közösségünk az utcán született egy olyan korban, amikor ezért gumibot járt. A Fidesz mindig az utcán volt, ha kellett, tüntetett és harcolt, ha arra volt szükség, akkor ünnepelt – idézi a digitális polgári körök első országos találkozójáról Lázár Jánost a Magyar Nemzet. Az építési és közlekedési miniszter emlékeztetett: ott voltak, amikor a szabadságért kellett megküzdeni, és akkor is, amikor a szocialista miniszterelnök becsapta az országot.

– Miért ne lennénk most ott, amikor egy politikai erő hazugsággal akarja elnyerni a magyar emberek bizalmát? – tette fel a kérdést.

Miénk az utca, miénk itt a tér


– jelentette ki Lázár János, aki ezért járja Lázárinfókkal az országot, és erre biztatja politikustársait is. Hangsúlyozta: ki kell állni az emberek elé és bele kell állni a vitákba.
 

– Korábban többnyire nem volt, legtöbbször mások döntöttek helyettünk, felettünk és rólunk. legutóbb Trianonban. Orbán Viktor politikája a mi politikánk – fogalmazott a tárcavezető.

– Tegyünk naggyá újra Magyarországot! – mondta Lázár János. Szerinte ehhez meg kell védeni az önrendelkezésünket, nem engedhetünk a külföldi befolyásolásnak. Leszögezte, hogy Orbán Viktor ezt csinálja, ugyanis 1990-ben hazaküldte a ruszkikat, 2010-ben a Nemzetközi Valutalapot, 2015-ben az illegális migránsokat, 2022-ben pedig az első brüsszeli bábellenzéket.

– A másodikat jövőre közösen fogjuk hazaküldeni – tette hozzá.

Orbán Viktor kis országból nagy országgá tette Magyarországot – mutatott rá a miniszter. Kiemelte, hogy van mit megvédeni, és van kitől.

Lázár János, építési és közlekedési miniszter -  Fotó: Mediaworks

Magyar Péter tetteiben ízig-vérig brüsszelita politikus. Nem a magyar érdeket érvényesíti Brüsszelben, hanem Brüsszel érdekeit érvényesíti Magyarországon

– fogalmazott Lázár János. Szerinte aki a Tiszát választja, az a multik és a hitelminősítők uralmát fogja nyögni. Ahogy a nóta szól: árad a Tisza, zavaros, nem tiszta. Ha nincs, ami megállítsa, a Tisza elmossa a három százalékos hitelből épült házakat, az államilag támogatott rezsiszámlákat és az édesanyák adókedvezményét.

Van védőgát, a Fidesz, és legény a gáton, Orbán Viktor személyében

– közölte a tárcavezető. Hozzátette: megérti, ha tizenöt év után sok választó figyelmeztetést küld a Fidesznek. A Magyar Péterre adott voks öngól lenne azoknak, akik rá szavaznak, nem sárga lap a kormánynak. Túl nagy a tét, ezért most más a nóta, az a jelszó érvényes, hogy hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre! – szögezte le.

A miniszter szerint a két világot és vezetőt egymás mellé kell rakni.

  • Magyar Péter azokat is elárulta, akik szerették, Orbán Viktor azokért is dolgozik, akik utálják. 
  • Magyar Péter a külföldi érdekeket képviseli Magyarországon, Orbán Viktor a magyar érdekekért harcol külföldön. 
  • Magyar Péter a kockázat, Orbán Viktor a biztonság, jövőre az okos ember a biztonságot választja – sorolta. 

A tárcavezető kiemelte: a Fidesz politikájának lényege, hogy mindegy, ki hol született, lehet belőle polgár, ha dolgozni akar, akkor dolgozhat és tisztességesen megélhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.