RETRO RÁDIÓ

Rejtélyes eltűnések: nem Kaszás Nikolett az egyetlen, akinek vélt tettére nincs magyarázat

M. N.
Szerző
M. N.
Létrehozva2025. 09. 30. 16:00

Rejtélyes eltűnési ügyek borzolták a kedélyeket az elmúlt időben. Kaszás Nikolett mellett még két fiatal fiút is keresett a rendőrség, de sajnos egyiküket sem találták életben. A mai napig nem lehet tudni, hogy mi áll a halálesetek hátterében.

Kérdések és mély gyász – csak ezek maradtak azoknak a hozzátartozóknak, akiknek át kellett élniük, hogy az egyik szerettük eltűnt, majd holttan találtak rá. Kaszás Nikolett volt a legutóbbi áldozat, ám mellette Pecze Máté és Tóth Balázs is hasonlóan tűnt el, már csak a holttestüket találták meg. 

Kaszás Nikolett holtteste került elő
Kaszás Nikolett holttestét Pilisszentlászló közelében találták meg / Fotó: police.hu

Kaszás Nikolett eltűnési ügye még nem oldódott meg

Ahogyan arról a Ripost is beszámolt, a 27 éves Kaszás Nikolett 2025. szeptember 7-én tűnt el, amikor is a budapesti albérletéből túrázni ment a Pilisbe. Két nappal később a munkahelye riasztotta a szülőket, mert a lány nem ment dolgozni, pedig korábban sosem csinált ilyet. A rendőrség eltűntként kezdte keresni, majd az is kiderült, hogy a túra végeztével még írt a Prágában lévő párjának, hogy minden rendben volt, biztonsággal teljesítette a túrát és elindul haza. Ám ez nem történt meg. Hetekig kutattak utána, míg végül szeptember 28-án, egy hatalmas összefogás keretein belül 500 ember indult el Pilisszentlászlóra, hogy élőláncban végigjárják az erdőt. Néhány óra elteltével meg is találták a lány holttestét. A rendőrség úgy nyilatkozott, hogy az elsődleges vizsgálatok alapján nem történt gyilkosság, így közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálják az esetet. Az önkéntesek szerint egy palack volt mellette, amiben fagyálló lehetett, ám egyelőre ezt még nem erősítette meg a hatóság. Információink szerint sem a barátok, sem a család nem érti, miért követett volna el öngyilkosságot a fiatal lány.

A mai napig nem tudni, Máté miért döntött így /Fotó: police.hu

Pecze Máté biciklivel hajtott el otthonról 

A 24 éves Pecze Máténak tavaly, karácsony előtt veszett nyoma. A családja akkor félmillió forintot ajánlott annak, aki információval szolgál arról, hogy hová lett a fiatal. Az elsődleges információk szerint annyit lehetett tudni, hogy Máté december 19-én ment el a Heves vármegyei Kálról, az otthonából egy biciklivel. Azonban kiderült az is, hogy útközben a fiú megállt egy bortermelőnél és vett nála két üveg bort, mondván, azokat vendégségbe viszi. Az eltűntkeresők annyit ki tudtak deríteni, hogy Verpelét települését elhagyta. Végül a kutatók ki is mentek arra a területre, ahol a fiú utoljára tartózkodhatott, de csak a biciklijét találták meg. A fiú holttestére napokkal később egy kiránduló bukkant rá. A rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja Máté ügyét. 

Balázs egy vita után ment el otthonról / Fotó: olvasói

Tóth Balázs a születésnapján tűnt el

Tóth Balázs 2024. augusztus 20-án, éppen a születésnapján tűnt el. A bükkaranyosi tini egy családi vita után ment el otthonról. Még egyszer utoljára hazament, hogy átöltözzön, majd kisurrant a házból és a közeli buszmegálló felé vette az irányt. A fiút az egyik kültéri kamera is rögzítette, amelyen látszott, hogy a tini szürke papucsban, fekete pólóban és fekete rövidnadrágban ment el. A telefonját és az iratait otthon hagyta. Hetekkel később, szeptember 13-án a hatóságok felkeresték az édesanyját és közölték vele, hogy a faluhoz közel egy holttestet találtak, rajta Balázs ruháival, a hátizsákjával, és az édesanyja lakáskulcsával, amit Balázs az eltűnésekor magával vitt. A fiú holttestére Bükkaranyos és Harsány között, egy TV-torony lábánál, bozótos részen munkások bukkantak rá. Egyelőre nem tudni, hogy leesett vagy leugrott, de az biztos, hogy nagy mennyiségű alkoholt találtak mellette. Balázs ügyét is közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálják. 

 

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot! 


 
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.