
Rétvári Bence: Most, hogy nem az első sorban tapsol Orbán Viktornak, balhézni megy Magyar Péter Kötcsére
Most, hogy nem az első sorban tapsol Orbán Viktornak - kísérőként.
Hagyományosan az őszi politikai szezon kezdetén rendezik a kötcsei polgári pikniket, amelynek a főszervezője a a Polgári Magyarországért Alapítvány, és ahol Orbán Viktor miniszterelnök zárt körben tart politikai helyzetértékelést. Magyar Péter valószínűleg zokon vette, hogy idén sem mehet be az eseményre - a korábbi években Varga Judit férjeként, vagyis kísérőként mehetett, és minden bizonnyal az első sorból tapsolt ott is Orbán Viktornak. Így a Facebook-oldalán közölte, hogy vasárnap Kötcsére utazik, a követőit pedig arra kérte, tartsanak vele.
– Magyar Pétert már nem viszi be Kötcsére magával Varga Judit, ezért a bejárat elé megy balhézni – írta közösségi oldalán Rétvári Bence.
Magyar Péter miért érdekes? Mond újat? Nem. Mond eredeti gondolatot? Nem. Hallottunk tőle olyat, amit a baloldal politikusaitól és a külföldről finanszírozott médiától nem hallottunk? Nem. Akkor ő miért is érdekes? Mert az igazságügy-miniszter volt a felesége. Ennyi és semmi több
– közölte.
Balhézni akar, másra nem képes
– Most kísérőként nem jut be. Most nem tud Orbán Viktornak az első sorban tapsolni. Most nem tudja magát jól fizető pozíciókra beajánltatni. The MAN, ahogy magát hívja. A férfi, aki mindent a feleségének köszönhet. Akinek nincs egyéni teljesítménye. Aki jól fizető állást is a felesége révén akart, és ezért nem szégyellte meg is zsarolni a gyerekei anyját egy titokban készített hangfelvétellel – írta a posztban az államtitkár.

Olyan mondatokat, amelyektől bő egy hete hangos a sajtó, mint például a „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”, valamint szja-emelési terveket, Kötcsén biztos nem hallott Magyar Péter sem. – De most az ő hazugságaiktól és adóemelési terveiktől hangos a sajtó. Ezért kétségbeesetten egy újabb agresszív akcióval próbálja elterelni a figyelmet. Szeretetországról beszél, de most is csak uszítani, provokálni és gyűlölködni tud. Azokat pfujolja majd, akiknél smúzolt pár éve. Ő ilyen. - foglalta össze Magyar Péter jellemét Rétvári Bence.
Megtörténhet az, ami Csehországban, Babissal?
A miniszterelnök legfrissebb bejegyzésében arról írt a Harcosok Klubja tagjainak, hogy
a jobboldaliaknak fel kell készülniük arra is, hogy hazánkban is megtörténhet az, ami Csehországban Andrej Babis ellen.
– Csehországban a szóbeli provokációkat már erőszak követi, rátámadtak a győzelem kapujában álló Andrej Babis barátunkra. Így sem fogják tudni megállítani. Magyarországon is fel kell készülnünk a kiskakaséktól jövő fizikai erőszakra is. Mindhiába, ahogy Babist Csehországban, úgy itthon bennünket sem lehet megállítani – jelentettte ki Orbán Viktor.






