RETRO RÁDIÓ

Civil ruhában vegyülnek el a bulizók között a rendőrök a Szigeten

Létrehozva2025. 08. 06. 16:45

Francia, német és holland rendőrök is segítenek a rendfenntartásban. A Sziget lakóira és a környéken élőkre és közlekedőkre is vigyáznak, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt a rendőrök.

Bár a Sziget Fesztiválon a rend fenntartása alapvetően a szervezők és a biztonsági cég feladata, a Budapesti Rendőr-főkapitányság idén is aktívan, nagy erőkkel vesz részt az esemény biztosításában. Elsősorban a környék biztonságára, a rend fenntartására, a baleset- és bűnmegelőzésre helyezik a hangsúlyt, de részt vesznek a forgalom irányításában és számos programot is kínálnak a fiataloknak - mondta el a Sziget megnyitása előtt tartott sajtótájékoztatón Herceg Erika rendőrszázados. Hozzátette: a Sziget külső és belső biztosításában is részt vesz a BRFK, a Polgárőrség, a Fővárosi Közterület Felügyelet és a Készenléti Rendőség is, valamint együttműködnek az Országos Mentőszolgálattal.

sziget
Megnyitotta kapuit a Sziget Fesztivál, ahol idén is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra Fotó: Gáll Regina

A helyszínen dolgozó rendőrök elsődleges feladata a közrend, és a közbiztonság megőrzése lesz, de részt vesznek a forgalom irányításában és terelésében is.

A belső biztosításban civil ruhás, és egyenruhás rendőrök is egyaránt jelen lesznek. Az ő feladatuk a bűncselekmények megelőzése és felkutatása lesz. A Budapest Rendőr főkapitányság rendőrei mellett idén Franciaországból, Németországból és Hollandiából érkeztek rendőrök, akik önálló intézkedésre nem lesznek jogosultak, hanem a BRFK munkáját segítik.

A BRFK prevenciós pontot is üzemeltet a Sziget területén, ahol az Áldozatsegítő Központ és az Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai azoknak a külföldieknek nyújtanak segítséget, akik elhagyják az okmányaikat. A külső és belső biztosítás mellett a Dunán a nap 24 órájában járőrözik a vízirendészet egy nyolc méteres hajóval. A bűn- és balesetmegelőzési ponton a prevenció mellett különös hangsúlyt kap a digitális tudatosság. A prevenciós ponton minden nap 10-16 óra között élmény alapú programokat kínálnak.

A Szigeten a drogprevención és a kiberbiztonságon lesz a hangsúly

Létrehoztak egy ál-webshopot, ami az internetes vásárlás buktatóit mutatja be. Az arccsere-program keretében pedig ismert emberek arcát próbálhatják fel a látogatók a mesterséges intelligencia segítségével, így hívják fel a figyelmet ennek veszélyeire.

A balesetek megelőzésére is nagy hangsúlyt fektet a rendőrség

A Prevenciós Pontokon ki lehet próbálni speciális eszközöket, amik a reakcióidő és a látás romlását szimulálják alkoholos befolyásoltság esetén. A rendőrség célja, hogy a szigetlakók ne csak biztonságosan szórakozzanak, hanem a részvevők tudást és tapasztalatot is  hazavigyenek.

A BRFK felhívása

Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy a látogatók ügyeljenek értékeikre; laptopot, telefont, pénzt ne hagyjanak a sátraikban – vegyék igénybe a Sziget által biztosított értékmegőrzőket, értékes ékszereket pedig lehetőleg ne is vigyenek magukkal! A Sziget Fesztivál területén csak bankkártyával, illetve FestiPay alkalmazással lehet fizetni. Mivel mindkettő fizetési módszer az online térben zajlik, ezért fokozottan figyeljenek a bankkártyákra, illetve a mobiltelefonokra.

Aki bűncselekményt, szabálysértést észlel, szóljon azonnal a rendőröknek, jelezze a Sziget panaszirodáján, vagy hívja a 112-őt! Amennyiben valakinek a sérelmére bűncselekményt követtek el, a III. Kerületi Rendőrkapitányságon (Tímár u. 9/A) tegyen feljelentést – itt megerősített szolgálattal, idegen nyelveket beszélő rendőrökkel várják őket. Az odajutáshoz is kaphat bárki tájékoztatást, térképet és segítséget a BRFK Prevenciós Ponton.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.