
„Szerette mindenki...” - Imádott pizzafutár halt meg a rohodi balesetben, az egész község Zsoltit siratja
Két kocsi ütközött össze Rohodnál, az egyik autó sofőrjét már nem lehetett megmenteni. A fiatal nyírmadai pizzafutárt, P. Zsoltot rengetegen gyászolják.
Mentősök, rendőrök és tűzoltók tömkelege vette körbe a 41-es főút, 34-es kilométerének árokrendszerét csütörtökön (augusztus 21.) éjjel. A Rohod külterületén fekvő árokban ugyanis két ronccsá tört kocsi feküdt, amik nem sokkal korábban karamboloztak össze. Az ütközés ereje nagy lehetett: miután egymásba rohantak, mind a két kocsi az árokba csapódott. Bár úgy tudni, hogy a balesetben a két sofőr is megsérült, az egyik kocsiban ülő fiatal pizzafutárt, a közkedvelt P. Zsoltot már nem lehetett megmenteni.

Pizzafutárt gyászol a környék, tucatnyian siratják Zsoltit
A szemtanúk elmondták, hogy már messziről tudták, hogy nagy a baj: az útszakaszt lezárták, sokan a rendőröket látva fordultak vissza. Egyikük elárulta, hogy ő úgy tudja: az egyik autóba beszorult egy ember, mikor ő odaért, éppen a férfit próbálták kiszabadítani. A helyi tűzoltók elárulták, hogy az egyik sofőrt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, míg a másik férfit feszítővágóval kellett kiemelni a járműből - ekkor azonban már késő volt.
- Két személygépkocsi ütközött össze tegnap este a 41-es főút 34-es kilométerszelvényénél, Rohod térségében. A járművekben egy-egy ember utazott. A baktalórántházi hivatásos tűzoltók az egyik autó vezetőjét feszítővágó segítségével emelték ki, majd adták át a mentőknek, a sofőr a helyszínen életét vesztette. A másik sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A történtek után valósággal gyászba borult a környék, mivel a tragikus baleset áldozatát, P. Zsoltot mindenki ismerte. A fiatal nyírmadai férfi közkedvelt arca volt a helyi településeknek, ugyanis pizzafutárként dolgozott egy baktalórántházi pizzériában, így szinte minden portán járatos volt. A helyiek ezért egy emberként gyászolják.
Ilyen fiatalon ért véget az élete, ez hihetetlen! Szerette mindenki, állandóan jó kedve volt, volt egy szó szava mindenkihez. Amikor hallottam a balesetről, még szörnyülködtem is, hogy milyen borzalmas. Akkor nem is tudtam, hogy vele történt
- mondta a férfi egyik ismerőse.
Egyelőre nem tudni, hogyan történt a baleset, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.






