
Orbán Viktor az MCC nagyszínpadán: sokat fogunk dolgozni, és nagyot fogunk nyerni!
A miniszterelnök Kereki Gergővel, a Mandiner online főszerkesztőjével beszélget az MCC Feszt nagyszínpadán.
A rendezvénynek Esztergom ad otthont, a fesztiválon a zenei programok mellett olyan előadók állnak színpadra, mint Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár, Peter Thiel, a PayPal alapítója és Douglas Murray bestselleríró, politikai kommentátor. Orbán Viktor szombaton 16:30-tól vesz részt egy panelbeszélgetésen.

A miniszterelnök színpadra lépését vastaps fogadta, és a közönség azt skandálta, hogy "Viktor, Viktor".
A kormányfő a beszélgetés elején arról beszélt, hogy több elmélet is van arról, hogy miért forró politikailag az idei fesztiválszezon. Orbán Viktor szerint van egy összeesküvés-elmélet, amely szerint a pénz áll a háttérben. De van egy olyan teória is, miszerint a fiatalok mindig lázadnak a mindenkori hatalom ellen, így mivel már 15 éve van hatalmon a Fidesz, ők vannak a fiatalok célkeresztjében.
Ezek a fiatalok a mi gyerekeink, mi neveltük őket, ezt nem szabad elfelejteni
- mondta a miniszterelnök, aki szülői bölcsességet és higgadtságot javasol mindenkinek ebben a kérdésben. Orbán Viktor emlékeztetett: Trump elnököt is támadta a liberális celebvilág az amerikai választási kampányban, ennek lehet ez egy magyarországi változata.
Az ember nem azért hallgat zenészeket, mert politikailag egyetért velük. Amikor esténként hazamentem és rossz kedvem volt, akkor elővettem Azahriah egyik számát, és az jókedvet okozott, amióta véglénynek nevezte a Fidesz szavazóit, azóta már nem hallgatom
– mondta a miniszterelnök, majd hozzáette: fiatalok esetében a legfőbb probléma saját magukkal van, a felnőttkor előtt rengeteg kérdés van.
"Elkezdődött a kampány!"
- a kormányfő szerint ezzel magyarázható, hogy sorra jelennek meg az ellenzéki előnyt mutató felmérések. A most megjelent felmérések a helyzet befolyásolását szolgálják a miniszterelnök szerint. A valóságos közvéleményről úgy lehet képet kapni, ha magunk is rendelünk kutatásokat. Ezek alapján van egy reális képünk. Sokat fogunk dolgozni, és nagyot fogunk nyerni! – mondta a kormányfő.
Az összes információ és a viták is felköltöztek a digitális térbe – fejtette ki a véleményét. Ennek a helyszínnek a sajátosságai mások, és ezt meg kell tanulni. Ha ezt a nemzeti oldal nem tanulja meg, és átengedjük a terepet a másik oldalnak, akkor csökken a meggyőző erő és így a támogatottság. Digitális honfoglalásra van szükség – tette hozzá. Mindenki a digitális térben van, és egyfajta addikció alakult ki. Ezt a jelenséget meg kell ismernünk, és reagálni kell.
Mindenkit várunk a Digitális Polgári Körökben
– közölte a kormányfő. A gazdaság helyzetéről azt mondta, az erőteljes növekedéshez el kell érni a békét. Amíg a szomszédban háború van, addig nem lehet magas bővülést elérni, és annak kell örülni, ha megvédjük ami van – ismertette a kormányfő.
Hat hónapja faragom a három százalékos otthonteremtési programot
– tette hozzá. Szeptembertől fel lehet venni a három százalékos otthonteremtési hitelt, és a fiatalok is tulajdonosai lesznek a lakásaiknak, házaiknak.
Sehol Európában nincs ilyen ajánlat, és nem adtuk fel a mostani nehéz helyzetben sem ezt a célt.
Orbán Viktor az édesanyák szja-mentességéről azt mondta, hogy a legfőbb cél az volt, hogy az édesanyák ne legyen kiszolgáltatva.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy amióta kormányon vannak a magyar állami vagyon kétszer akkora mint 2010-ben. Ha ellopták volna, akkor a fele lenne. A közszolgáltatások kapcsán közölte, hogy még sokáig nem lesznek tökéletes állapotok. Orbán Viktor rámutatott arra, hogy 2010-ben egy csődben lévő ország volt, míg ma a vállalt munka 70-75 százaléka van meg.
Orbán Viktor szerint azt a kérdést kell feltenni, hogy mi a háború oka? A kormányfő úgy látja, hogy a világpolitikában a fő rendezőelv az erőegyensúly kérdése. Ha egyensúly van, akkor nincs háború, ha az egyensúly megbomlik, akkor háború van. A nyugatiak és az ukránok úgy döntöttek, hogy az ütközőzóna állapotból kilépnek, és elindultak a NATO felé – mondta.
Ezzel a Nyugat és Kelet közti erőegyensúly megbomlott, és csak az volt a kérdés, hogy az oroszok ezt elfogadják, vagy sem. Ha megbontod az erőegyensúlyt, akkor a másik fél válaszolni fog.
Az oroszok közölték, hogy nekik ahhoz van joguk, hogy a határaikhoz ne kerüljenek NATO fegyverek – tette hozzá. Mi azt mondjuk, hogy Ukrajna területén nem lehet legyőzni Oroszországot, hanem meg kéne egyezni. Mivel kisebbségben vagyunk ezzel az állásponttal, ezért a legfontosabb cél, hogy kimaradjunk a háborúból. Se az I., se a II. világháborúból nem sikerült kimaradnunk, pedig azokból is ki akartunk maradni – tette hozzá. Egy háborúból kimaradni az nem szándék kérdése, hanem ahhoz erő is kell – ismertette a kormányfő.
Addig nem lesz vége ennek a háborúnak, amíg Trump és Putyin nem ül le, és nem egyezik meg egymással.
"Azt a felelősséget nem vállalom, és nem is fogom, hogy egyetlen magyar fiatal meghaljon Ukrajnáért"
- hangsúlyozta Orbán Viktor, majd arról is beszélt, hogy volt már olyan az orosz kisgömböc, hogy idejött és bekapott minket, tehát ezt a fenyegetést komolyan kell venni. A kormányfő abból indul ki, hogy az EU több mint 400 millió ember, míg Oroszország 140 milliós, és még ott vannak a britek és az USA is. Éppen ezért irreális feltételezés, hogy az oroszok csakúgy elfoglaljanak minket, mivel még négy megyét sem sikerült.
A balkáni térségről azt mondta, hogy a nyugat-balkáni uniós integráció elmaradt, ezért nagyhatalmi rivalizálás van. Orbán Viktor szerint ebből fakadnak a fő bajok. A magyaroknak történelmi szövetséget kell kötnie a szerbekkel, és az utóbbiaknak is szükségük van erre. Ez nem új politika, mert a két világháború között is volt egy hasonló irányzat – tette hozzá.
Minél délebbre kell a kapcsolatainkat kiépíteni, mivel lesz még egy migrációs hullám, ami ellen védekeznünk kell. Ahelyett, hogy Amerikába és Ukrajnába küldenénk a pénzt, inkább Afrikába kéne, mert eddig az afrikai népesség meg sem mozdult. Óriási erőkkel kell rendelkeznünk, hogy ezek a migránsok ne jöjjenek be – tette hozzá.
Orbán Viktor szerint a legfőbb kérdés, hogy a kedvezőtlen helyzet ellenére van-e Magyarországban annyi erő, hogy megtartsa magát a jövőben.
Mi képesek leszünk arra, hogy egy közép-európai szövetségben olyannak megőrizzük Magyarországot, amilyen most
– tette hozzá. Ha nem engedjük azt, hogy Brüsszel ránk erőltesse a migrációs paktumot, akkor meg tudjuk őrizni magunkat. Míg a nyugatiak behódoltak, addig nekünk lázadni kell.
Orbán Viktor végezetül arról is beszámolt, hogy idén is Horvátországban fog nyaralni.
Az, hogy én olyat csináljak, ami a balliberális sajtónak tetszik, arról már rég letettem.
A kormányfő közölte, hogy kicsit pihenni kell, és kipihenve sikerül legyőzni az óbaloldal helyén létrejött új ellenzéket.
A miniszterelnök panelbeszélgetése itt nézhető vissza:







