RETRO RÁDIÓ

Nem lehet a véletlennel indokolni a busztüzeket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 16. 13:28

Rövid időn belül három alkalommal is igen forró pillanatokat éltek át a fővárosban busszal közlekedők, miután három BKV busz is kigyulladt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a busztüzek alkalmával senki nem sérült meg. Hogy pontosan mi okozta a tűzeseteket, azt már Budapest főváros kormányhivatala is vizsgálja.

Mozgalmas héten van túl a fővárosi tömegközlekedés: augusztus 13-án kezdődött a vesszőfutás, amikor a Budapest V. kerületében, a József Attila utca és a Nádor utca kereszteződésében, utasokkal a fedélzetén gyulladt ki egy 16-os BKV busz. A tűz átterjedt arra az épületre is, ami mellett a busz megállt, valamint egy jelzőlámpára is. Ezzel azonban még nem volt vége: miután másnap a XII. kerületben előbb a Németvölgyi úton, majd az Alkotás utcában is busztüzek borzolták a fővárosiak idegeit - írta meg a Bors.

busztüzek
Már a fővárosi kormányhivatal is vizsgálja, hogy mi okozta a budapesti busztüzeket. Fotó: Szentkirályi Alexandra/Facebook

Csak a szerencsének köszönhető, hogy 

a 24 óra leforgása alatt történt 3 fővárosi busztűz egyike sem követelt sérültet, vagy halálos áldozatot. 

Budapest főváros kormányhivatala azonban nem hagyta szó nélkül a busztüzeket és vizsgálatot rendelt el az esetek miatt, illetve elrendelte a budapesti buszok átvizsgálását, amit a Bors által megkérdezett közlekedésmérnök is üdvözölt.

Kimondottan örülök, hogy a kormányhivatal elrendelte az átfogó vizsgálatát a buszoknak, mert az statisztikailag semmivel nem igazolható, hogy 24 óra leforgása alatt 3 busz így meghibásodik, hogy abból 2 teljesen kiég

 – mondta a busztüzek kapcsán a Bors érdeklődésére Wintermantel Zsolt közlekedésmérnök, aki hozzátette, hogy a kiégett autóbuszok közül két Mercedes Citaro típus is 24 éves volt már.

Ez azt jelenti, hogy legalább kétszer kiszolgálták az élettartamukat ezek a járművek. Ilyenkor már exponenciálisan növekszik a meghibásodás, illetve az anyagfáradás lehetősége.

Fotó: Bors/Kovács Dávid

Vizsgálják, mi állhat a busztüzek hátterében

A Bors BKV-informátora szerint azért gyulladtak ki a buszok, mert elmaradt a motormosás és a karbantartás. Ezt tartja a busztüzek egyik legvalószínűbb okának Wintermantel Zsolt is. A közlekedésmérnök felhívta a figyelmet az ismét egyre inkább elöregedő budapesti buszflottára is.

Legutóbb, 2010 előtt nagyon rossz állapotban volt a BKV járműflottája, ez Tarlós István főpolgármestersége alatt egy jelentős fiatalításon ment át: új buszok beszerzésével, illetve külső szolgáltatók bevonásával. Sajnos azonban az elmúlt években újra elkezdett öregedni a buszpark, mert nincs meg a megfelelő ütemben történő cseréjük. Ráadásul a feszes menetrend betartásához szinte az összes buszt ki kell adni a forgalomba, emiatt aztán megfeszített tempóban dolgoznak a karbantartók és a szerelők

 – mondta a szakember.

A közlekedésmérnök hozzátette: nem az első kigyulladt busz aggasztotta, mert egy több ezres flotta műszaki üzemeltetése során ilyesmi egyszer bárhol, bármikor előfordulhat. 

Az viszont, hogy 24 óra leforgása alatt 3 ilyen eset is történjen, statisztikailag szinte a lehetetlen kategóriába tartozik. Ennek biztosan van valami oka, mert ezt csak a véletlennel már nem lehet indokolni.

A  busztüzek valódi okára a kormányhivatali vizsgálat deríthet fényt.


 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.