
Bedrogozva száguldozó motorost fogtak el az M3-ason
Nem csak az illegális dohánykereskedelem ellen lép fel hatékonyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV Bevetési Igazgatóságának munkatársai elfogták azt a motorost, aki az autópályán bedrogozva száguldozott.
A "Brutális majális" néven elhíresült akciósorozat során az illegális dohánykereskedők ellen léptek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi munkatársai. Most pedig a drogcsempészetre csaptak le a NAV Bevetési Igazgatóság munkatársai. Az Igazgatóság közúti jelenléte abban is megnyilvánul, hogy a pénzügyőrök olyan eseteknél is helytállnak, amelyek túlmutatnak a klasszikus feladatokon. A pénzügyőrök ugyanis nemrégiben az M3-as autópályán állítottak le egy száguldó motorost, akinek a hátizsákjában kábítószergyanús szereket találtak.

A motoros agresszív volt a NAV-osokkal
Nem sokkal azután, hogy a NAV hadat üzent az illegális dohánycsempészeknek, az akciósorozat során többmillió forint értékű, illegálisan forgalmazott dohányterméket foglaltak le, több embert pedig ezek miatt helyeztek letartóztatásba. Most pedig az illegális szerek fogyasztása és azok csempészése ellen léptek fel a NAV Bevetési Igazgatóság munkatársai, amikor az M3-as autópályán leállítottak egy motorost.
A drogos motoros a beszámoló alapján túl gyorsan ment ahhoz, hogy józan legyen. A NAV pénzügyőrei az M3-as autópálya egyik pihenőhelyéről ellenőrizték az utat, amikor belső sávban a motoros extrém sebességgel haladt el mellettük. A sebesség mellett a motoros vezetési stílusa is arra következtetett, hogy nem volt józan.
A következő lehetőségnél leterelték a férfit, aki már az ellenőrzés ténye ellen is agresszívan lépett fel, nem volt együttműködő. A járőrök kérdésére beismerte, hogy előző éjjel "kristály" nevű kábítószert fogyasztott.
A 39 éves férfit további intézkedésre átadták a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, akik az esetet bűntetőeljárás keretében vizsgálják.






