
„Ürüléket talált” – Még házszáma is van: kulafantom ágyazott meg magának a Kökiben – Leleplező fotó!
Förtelmes, milyen nyomokat hagynak maguk után a Köki terminálba betévedő zűrös alakok. Akik a bevásárlóközpont parkolójában az autójukhoz mennének, időnként váratlan vendéggel vagy vendégekkel is találkozhatnak: kulafantomok járják a helyet! Nemrég egy testvérpár leleplezte az egyikük rejtekhelyét.
Szinte már meg sem lepődnek a Köki terminál vásárlói, hogy milyen látvány fogadja őket a bevásárlóközpont parkolójában. Az oda betévedő hajléktalanoknak úgy látszik semmi sem szent. A kulafantomok mások autóinál fészkelnek le, odapiszkítanak majd angolosan távoznak – legalábbis eddig ez volt nekik a módi. Augusztus elején viszont lelepleztek egy betévedő hajléktalant. Nem hiszed el, hol bújt meg!

Kulafantomok a Kökiben
Időnként egy-egy kulafantom feltűnik a kispesti bevásárlóközpont zsúfolt parkolójában. Az autósok hiába próbálnak ellene tenni és jelzik a biztonsági szolgálatnak, hogy újra feltűnt egy hívatlan vendég, mire sikerül kitessékelni, újabb jön helyette. Egy kerületi Facebook-csoportban egy fiatal nő riadóztatott az áldatlan állapot miatt, augusztus 10-én, múlt vasárnap ugyanis sikerült lelepleznie az egyik fantom rejtekhelyét. A férfi pont arrafelé tanyázott, ahol a testvérével parkolni szoktak…
Az alak kényelmesen berendezkedett a bevásárlóközpont garázsába, még házszáma is volt: a zöld, 121-es parkolólót jelölte ki lakhelyének. Beágyazott magának, és az igazak álmát aludta. Egy dologgal nem számolt, Katával és a testvérével, akiknek sikerült lefotózni a búvóhelyét.
A mellettünk lévő autó mögött aludt. Azonnal szóltunk a biztonsági szolgálatnak, hiszen kárt is okozhat az autókban, főleg ittasan. Megvártuk a kiérkező biztonságiakat, akik kitessékelték a hajléktalant.
– árulta el a Ripostnak a nő, aki az egyik takarítótól úgy tudja, a férfi illumináltan rendszeresen tiszteletét teszi a helyen.
„Semmi nem gátolja meg, hogy újra visszatérjen” – folytatta Kata.
Mutatjuk a fantomról készült fotót.

A nő szerint nem ez az első eset, amikor a Kökiben kellemetlen „vendég” tűnik fel. A testvére július végén botlott bele egy kulafantomba.
A testvérem az autóhoz ment, és ürüléket talált előtte. Pár napra rá épp valaki vizelt, szintén a helyünkhöz közel!
– mesélte Kata.
Megoldást várnak az autósok
A testvérpár szerint dühítő, ami zajlik a parkolóban. Ők és még mások is aggódnak miatta, mi zajlik a Köki fedett helyén, köztük Edit is. Ő is többször tapasztalta, amit Katáék.
„A nagy meleg miatt is jönnek ide. A parkolókban hűvösebb van, el tudnak bújni a kánikula elől. Értem én ezt, nem bántom őket, de ide is piszkítanak, némelyik részeg is! Féltjük az autónkat, ki tudja, mikor milyen alak jöhet be legközelebb…” – mutatott rá Edit, mire Kata hozzátette:
„Mindenki, aki bent áll pénzt fizet azért, hogy biztonságban legyen az autója. Vannak elég drága, különleges autók is, úgyhogy jó lenne mielőbb valami megoldást találni erre” – húzta alá Kata.






