RETRO RÁDIÓ

Megnyílt az ország első honvédelmi kalandparkja

Létrehozva2025. 08. 29. 17:01

Húsz állomáson kínálnak katonai szimulációkat kicsiknek és nagyoknak.

Megnyílt pénteken Magyarország első honvédelmi kalandparkja, a Kincsem Honvédelmi Park a fővárosban, a X. kerületi Fehér úton. Az érdeklődők a Kiképzés katonai és sportreality kiképzőivel és versenyzőivel próbálhatták ki a park attrakcióit.

BARTÓK Marcell
Fotó: Purger Tamás

Bartók Marcell, a park projektvezetője a megnyitón elmondta: a Magyar Honvédség folyamatosan fejlődik, az új eszközök mellett változik a kapcsolata a társadalommal, és keresik az új lehetőségeket, hogy élményszerűen bemutathassák a hadsereget.

Hozzátette: a Bálna Honvédelmi Központban már megnyílt egy beltéri élményközpont, a most megnyitott Kincsem Honvédelmi Park pedig egy kültéri élményközpont, ahol húsz állomáson kínálnak katonai szimulációkat kicsiknek és nagyoknak.

Elmondta:

A hathektáros területet a Kincsem Park bocsátotta rendelkezésükre, és mintegy háromnegyed év alatt készült el a katonai kalandpark.

Hozzátette, a parkban kicsik és nagyok is megtalálják a szórakozást: van külön gyerekrészleg, ahol akár 4-5 éves kortól ki lehet próbálni a katonai játszóteret, lehet lőni Nerf fegyverekkel, van buggypálya és akadálypálya is. Található a parkban Gripen-szimulátor, és a honvédség összes eszközét ki lehet próbálni VR-eszközön. A nagyobbakat katonai aréna is várja, ahol többek között drónt kell reptetni.

Bartók Marcell felhívta a figyelmet arra, hogy a parkban minden szimulált, csak Nerf vagy airsoft fegyvereket használnak.

A parkban lehetőség van airsoft lövészetre, épület- és bunkerharcra, van taktikai zipline, drónpálya, valamint homokfutók, akadálypályák, köteles ereszkedés.

A parkot jelképesen az egyik kiképző, Oravecz Kristóf százados lövése nyitotta meg - jelentette az MTI.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.