
Sötét erő szállta meg Milán fekete Mercedesét - ördögűzőhöz viszi az elátkozott kocsit
Milán egy évvel ezelőtt nagyon boldog volt, ugyanis megvette álmai autóját, egy 2009-es Mercedes-Benz, C osztályú autót. Az öröm azonban nem tartott sokáig, a kocsival ugyanis egyre több furcsaság történt. Ahogy telt az idő, kezdte úgy érezni, hogy egy elátkozott autó került a birtokába. Milán szerint az autó önálló életet él és megszállta valami sötét erő, amin már semmi más nem tud segíteni, csak egy ördögűző.
Milán hosszas keresgélés után, végre rátalált álmai autójára: egy ébenfekete Mercedesre. A kocsit kedvezményes áron kínálták, először el sem akarta hinni, hogy ekkora szerencséje volt. Csakhogy idővel kezdett egyre több furcsaság történni az autóval, így Milánban felvetődött a kérdés: azért volt olyan kecsegtető az ajánlat, mert amilyen gyorsan csak lehet, szabadulni akartak tőle? Nem sokkal később olyan információk jutottak a birtokába, amitől felállt a hátán a szőr. Kiderült, hogy a kocsi első tulajdonosa egy német püspök volt, utána pedig egy környékbeli polgármesterhez került. Csakhogy a középkorú férfi nemrég váratlanul meghalt. Milán kezdte úgy érezni, hogy egy elátkozott autót vásárolt, amik pedig azóta történtek vele csak megerősítették ezt a teóriát.

Fotó: Beküldött
Milán a polgármester özvegyétől vásárolta meg a kocsit, de nem sokáig volt benne öröme, ugyanis már az első héten levált a kipufogó a motorról. Elvitte szerelőhöz, gondolta ez az ő pechje, de nem baj, kedvezményes áron vásárolta, ennyi belefér.
Mintha önálló életre kelt volna
Egy alkalommal Milán kölcsönadta az autót az édesapjának, mert az apjáé épp műszakin volt. Fél órával később apja kétségbeesetten hívta, mondván hogy balesetet szenvedett a kocsival.
Azt bizonygatta, hogy fogalma sincs hogy történt a baleset. Állt a dugóban, aztán hirtelen belement az előtte araszolóba, de nem érti, hogyan, mert biztos volt benne, hogy nem lépett a gázra. Olyan volt, mintha a kocsi önálló életre kelt volna.
A kocsi újra a szerelőnél kötött ki, de a férfi még ekkor sem mondott le róla, gondolta még nincs minden veszve.
Milán a munkája miatt időnként kijár Németországba, épp onnan jött volna haza, amikor érte egy újabb furcsa élmény.
Kint voltam pár napot és már alig vártam, hogy hazaérjek, mert a barátnőmmel volt estére programunk. Kicsekkoltam a hotelból és ahogy odamentem a kocsihoz láttam, hogy be van törve a szélvédője. Nem volt se vihar, se egy fa a parkolóban, ahonnan valami ráesett volna. Egyszerűen nem volt magyarázat, hogy hogyan tört be, vagy mitől, marha bosszantó volt.
Egy év elteltével Milán ráköltötte a kocsira a vételár dupláját, az autó ugyanis folyamatosan meghibásodik. A kocsiba már többször is beletolattak, illetve cserélni kellett rajta a részecskeszűrőt, a lengőkart, a vízpumpát, a termosztátot, az EGR szelepet.
Az elátkozott autó nem bírja az imát
Milán istenhívő, szokott imádkozni is. Épp egy nehezebb élethelyzeten ment keresztül, amikor egyik este beült a kocsiba és elkezdett imádkozni. Miután kiszállt, lezárta a kocsit, de az egyik fényszóró egyszerűen nem aludt el. Hiába nyitotta ki, aztán zárta be újra, a bal oldali lámpa égve maradt.
Az volt az érzésem, mintha az ördög kacsintana rám, hogy na mi van kishaver, azt gondolod az ima ér bármit is?
Milán úgy érzi nem maradt más megoldás, mint elvinni a kocsit egy ördögűzőhöz, hogy levegye róla az átkot. De vajon mikor átkozódott el az autó és mit akarhat Milántól?






