Krausz Gábor
Pénteken kora reggel már megkezdte munkáját Orbán Viktor.
Július második napján a kormány összeült és megtárgyalta a legfontosabb témákat, amikkel megkönnyíthetik a magyarok életét. Még szerdán Orbán Viktor bejelentette, hogy érkezik az Otthon Start program. Az első otthont vásárolóknak szóló támogatásról július 3-án a kormányinfón Gulyás Gergely adott bővebb tájékoztatást.
Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, mindent elmond Brüsszelről, hogy számukra nincsen egyetlen ok sem az ukrán csatlakozás ellen, míg Magyarországon az emberek úgy döntöttek, hogy nem kell az ukrán csatlakozás.
A brüsszeli elit lehet, hogy tudnak magyarázatot az ukrán csatlakozására, de az embereknek van két válaszuk arra, hogy miért nem: ha Ukrajnát felvesszük, akkor felvesszük a háborút és az ukrán csatlakozás tönkreteszi a gazdaságot.
Minél közelebb vagy Ukrajnához, annál jobban fenyeget a háború és a gazdaság tönkremenetele – mondta Orbán Viktor. Az ukrán uniós tagság nem fog létrejönni, mert nem tudnak minket kikerülni – tette hozzá. A végén nem lehet az európai emberek akarata nélkül felvenni az egyes országokat.
A migráció esetében is egyedül voltunk, és ugyanez történik majd az ukrán tagság esetében is.
A mostani kor a veszélyek kora – mondta. Európában a háború Ukrajna felől jön.
Magyarországon vannak olyanok, akik szerint lehet egyes csoportokon gúnyolódni, de így nem lehet beszélni egymással – mondta a kormányfő.
Álljon meg a menet, meg kell védenünk egymást.
A külföldiek azt gondolják, hogy a sok pénzükkel alapvető változást tudnak elérni – ismertette.
Vissza kell utasítani a külföldi beavatkozásokkal szemben, mert a magyar emberek azonnal jönnek és elmondják a véleményüket.
Remélem a jövőben is csak olyan kormánya lesz az országnak, amely kiáll a magyar nemzeti érdek mellett – mondta a kormányfő.
A Tisza Párt csinált egy pártnépszavazást, ahol 60 százalék kiállt az ukrn uniós csatlakozás mellett.
Le kellett gyártani egy ilyen alakulatot, mert a következő 10 év legfontosabb kérdése az ukrán uniós tagság lesz –
mondta. Brüsszel erőből oldaná meg az ukrán csatlakozást, és ennek része az ukrán titkosszolgálati akció is. Orbán Viktor szerint ezt folyamatosan látják, és rendkívül aktív ukrán titkosszolgálati akció zajlik. Az unió megmondta, 2030 előtt fel akarják venni Ukrajnát az EU-ba. Ez a mi életünkben történik meg, itt kopogtat az ajtón – tette hozzá.
Orbán Viktor a 18. szankciós csomagról azt mondta, a németek ne győzzenek meg minket semmiről, mert két világháborúról győztek meg minket.
Kétségkívül igaz, hogy van egy Zelenszkij-terv, amelynek a része, hogy Szlovákia és Magyarország ne vásároljon orosz energiahordozót. A valóság az, hogy Magyarországon a családok rezsiszámlája három és félszeresére nőne gázoldalon, míg a villany oldalán két és félszeresére.
Egyszerűen nem értem, hogyan akarnak ilyet kérni – tette hozzá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdasági életnek vannak pillérei, és ha ezeket kirúgják, akkor mindenkinek az életszínvonala összeomlik. Magyarországon aki szeretne, annak van munkája. Ha felmennek az energiaárak, akkor munkanélküliség következik, és a bérek csökkenni fognak – mondta a kormányfő. Volt egy ilyen korszak Magyarországon 2010 előtt már, de erre már nem sokan emlékeznek – tette hozzá. Nem szabad engednünk a Zelenszkij-tervnek, mert annak súlyos következményei lennének. A Tisza Párt az öntözés kapcsán is a piaci árak mellett áll – ismertette a kormányfő.
A kormányfő a mezőgazdaság helyzetéről azt mondta, nagy kérdés, hogy a mostani helyzet mennyire lesz állandó. Mindig a nagyobb bajból kell kiindulni, és van is egy terv a mezőgazdaság alkalmazkodására. Most 100-110 ezer hektárt öntüzünk, de ezt meg kell háromszorozni – tette hozzá.
Az alföldi területeket meg kell menteni, mert ott van lehetőség a nagyszabású öntözésre.
Csökkenteni kell az aszály okozta terheket, most is folyamatos a munka, hogy legyen víz – tette hozzá. Vannak jó szakembereink, és vannak jó terveink. Orbán Viktor közölte, hogy a kalászosok esetében nincsen probléma, mert azokat már nagyrészt betakarították.
A baj a kukorica és a napraforgó esetében van, mert ott kellene eső.
A brüsszeli emberek és a budai tiszás úrigyerekek buborékban élnek, ezért nem képesek felmérni annak a következményeit, ha a gazdáknak piaci árat kellene fizetnie az öntözésért – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor a Prideról azt mondta, ő magára figyel ebben az ügyben, és azt hitte, hogy ez az ügy le van zárva. Azt gondolta a kormányfő, hogy ez a veszély elmúlt. Nyugaton általános tapasztalat, hogy az érzékenyítés erőteljesen zajlik.
Azt hittem 2022-ben a magyarok megvédték magukat ezzel szemben, mivel 3,7 millió ember nemet mondott erre, míg 190 ezren támogatták.
Az ellenzék úgy döntöttek, hogy ők egyesülnek a Pride témája mentén – mondta a kormányfő. Engem Pride ügyben semmi sem rendíthet meg, mert 3,7 millióan nemet mondtak, de akik elmentek demonstrálni, azoknak is megvan a maga joga a demonstráláshoz, ezért nem érdemes ezzel foglalkozni. Bár be van tiltva, mégis arról beszélt egy demonstráló, hogy ő már egy óvodában érzékenyít, erről a veszélyről beszélni kell, és nem szabad engedni – mondta a kormányfő.
A kormányfő az otthonteremtési programról azt mondta, hogy 3 százalékos fix kamatozású, maximum 50 milliós hitelt ajánlanak 10 százalékos önerővel az önálló ingatlannal nem rendelkezők számára. Felhívta a figyelme, hogy a 40 év alattiak 40 százalékának van csak saját lakása – tette hozzá. Szólt a többi megvalósult programról is, így a GYES és a GYED adómentességéről, a családi adókedvezmény emeléséről, amelyek hatása augusztustól lesz látható.