RETRO RÁDIÓ

Megölte egy férfi az élettársát Szolnokon, közös ismerősük is kórházba került

WB
Szerző
WB
Létrehozva2025. 07. 20. 11:35

Élettársát és közös ismerősüket bántalmazta egy szolnoki férfi. A nő nem élte túl. A nyomozók őrizetbe vették a bántalmazót.

Halált okozó testi sértés bűntett, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt kell felelnie annak a szolnoki férfinak, akit július 19-én őrizetbe vettek a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A megalapozott gyanú szerint a férfi előző nap kora este szolnoki tartózkodási helyükön együtt találta élettársát közös ismerősükkel, amitől elvesztette önkontrollját, és mindkettőjüket bántalmazta. A nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette, a férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A bántalmazó csak másnap reggel hívta ki a nőhöz a mentőket, akik értesítették a rendőrséget. A 36 éves férfi kezdetben azt állította, hogy az éjszaka folyamán ő a városban tartózkodott, már sérült állapotban talált reggel a nőre és ismerősükre, azonban a rendőrségen már beismerő vallomást tett.

A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.