
Szentkirályi Alexandra: „Karácsony Gergely és Magyar Péter megegyeztek”
Szentkirályi Alexandra lerántotta a leplet a Fővárosi Közgyűlés hétfői üléséről.
Egyszerre találó és elkeserítő Szentkirályi Alexandra összegzése a Fővárosi Közgyűlés hétfői üléséről. A budapesti Fidesz elnöke, fővárosi közgyűlési frakcióvezetője így fogalmazott a Facebook-oldalán: „Karácsony Gergely és Magyar Péter megegyeztek: marad a csőd, szabad a pride, te pedig állj a dugóban.”

Szentkirályi Alexandra kifejti a történteket: „A Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén másodjára is elfogadták Budapest csődköltségvetését. Bár Magyar Péter és néma képviselői már a Közgyűlés előtt bejelentették, hogy a háttérben ismét megegyeztek Karácsonyékkal, a nap végére Budapest talán még rosszabb helyzetbe került, mint eddig volt – pedig ez azért teljesítmény. A Karácsony Gergely – Magyar Péter paktum ugyanis mindössze annyiról szól, hogy a főváros költségvetésén tátongó lyukat eltakarták egy sebtapasszal.”
S hogy miért írja ezt Szentkirályi Alexandra? Ezt is megosztotta a politikus:
„Ez a költségvetés ugyanaz, amit fél évvel ezelőtt megszavaztak, csak egy kicsit kozmetikáztak rajta. Lényegében beleírtak két számot. Az egyik a szolidaritási hozzájárulás összege – amivel a törvény szerint eddig is kellett volna számolni –, a másik pedig egy ezzel megegyező fiktív bevétel, ami igazából nem létezik, de Karácsonyék szerint nekik az visszajár. Budapest egy lépést tett, de ez az út ugyanúgy a csődbe vezet. Persze semmi sincs ingyen. Cserébe a közgyűlés napirendre sem vette, hogy legközelebb ne lehessen a budapestiek pénzén pride-ozó ellenzéki tüntetést és drag queen showt szervezni. De a Karácsony-Tisza-Vitézy-DK többség arról sem volt hajlandó vitázni, hogy a dugók enyhítése érdekében napközben nyissuk meg a forgalom előtt a Lánchidat és az üresen álló, lezárt rakpartot.”
Zárásként pedig megjegyzi a budapesti Fidesz elnöke, fővárosi közgyűlési frakcióvezetője: „Egy éjfélig tartó közgyűlés, ahol a pride-ban egyesült ellenzék egy olyan erdő mélyébe viszi be Budapestet, ahová el sem kellett volna indulni. Ezért kár volt egy órát bájcsevegni Karácsonynak és Magyar Péternek.”







