
Hiába várják a magyarok: friss hírek érkeztek Kapu Tibor hazatéréséről
Súlyos tévedés történt.
A hírek szerint Kapu Tibor ma, azaz július 10-én tért volna haza, azonban ez tévedés – írja az Axiom-4 és a világűr témájában talán a legjártasabbnak számító hazai forrás, a Spacejunkie.

Közel két hete, hogy a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról elstartolt, fedélzetén négy űrhajóssal. Az Axiom-4 küldetés tagjai az amerikai Peggy Whitson parancsnok, az indiai Shubhanshu „Shux” Shukla, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski, és persze Magyarország második űrhajósa, Kapu Tibor. A csapat június 26-án dokkolt sikeresen a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), azóta pedig több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el az ISS fedélzetén. Eddig – a nyilvánosan elérhető információk alapján – minden a lehető legnagyobb rendben ment az Axiom-4 útján, egy kérdés, talán a legfontosabb azonban még megválaszolatlan: mikor térnek vissza a Földre?
Tartotta magát az a hír, hogy a tervek szerint az Axiom–4 július 10-én, az egyezményes koordinált világidő (UTC) szerint 12:00-kor – vagyis magyar idő szerint délután 2 órakor –, válna le az ISS-ről a Dragon „Grace” nevű visszatérő kapszulával, hogy néhány órával később a Csendes-óceánba érkezzenek vissza, valahol Kalifornia partvidéke közelében. A pontos helyszín – mint mindig – az aktuális időjárási és óceáni viszonyoktól függ. Csakhogy mostanra világos, hogy ez nem így lesz - írja a Világgazdaság.
Arról korábban is szó volt, hogy Kapu Tiborék visszatérése körül több a bizonytalanság. A küldetés legalább 14 napig tart, ami most telik le, a július 10-i hazatérés tehát ezen alapszik. Csakhogy, ahogy arra az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, a HUNOR program vezetője felhívta a figyelmet, a kidokkolás és a magyar űrhajós hazaérkezésének pontos időpontja a NASA döntésétől függ, a meghatározásánál pedig kizárólag az űrhajósok és az űrállomás, valamint az űrhajó biztonságát fogják szem előtt tartani.
Amint a visszatérés hivatalos megerősített időpontja nyilvános lesz, azonnal tájékoztatják a magyar közvéleményt
– közölte Ferencz Orsolya néhány napja.
Márpedig erre eddig nem került sor. Van azonban egy hivatalosnak tekinthető friss hír, amelynek forrása az Európai Űrügynökség, az ESA. Még július 8-án jelent meg egy közleményük, amelyben azt írták, hogy Slawosz Uznanski-Wisniewski, az ESA projekt űrhajósának visszatérésére legkorábban július 14-én, azaz jövő héten hétfőn esedékes.







