
Édesapa lett Gulyás Gergely, kislánya született
A minisztert munka közben érte a hír, hogy párjánál megindult a szülés.
Megszületett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter első gyermeke. A sajtóban megjelent hírek szerint a miniszter egy kislány boldog édesapja lett. A Magyar Nemzet azt is tudni véli, hogy a politikus munka közben, egy megbeszélésen értesült arról, hogy párjánál, Budai Ivett televíziós műsorvezetőnél, a Hír TV munkatársánál megindult a szülés. A kancellária vezetője azonnal félbeszakította aktuális megbeszélését, és a kórházba sietett, hogy jelen lehessen kislánya érkezésénél.

Gulyás Gergely eddig sem, és feltehetően ezt követően sem kívánja reflektorfénybe állítani a magánéletét. Egyesek szerint még közvetlen környezetében sem kürtölte azonnal világgá, hogy megszületett első gyermeke. Az azóta eltelt napokban a kormánypárti politikus a lehetőségeihez mérten igyekszik kivenni a részét az újszülött körüli teendőkből, miközben kormányzati feladatait sem hanyagolja el.
Szerdán például részt vesz majd a délelőtt kezdődő kormányülésen, majd azt követően fél négytől Vitályos Eszter kormányszóvivővel tartanak kormányinfót, ahol a kormányülésen meghozott legfontosabb kormányzati döntésekről számolnak be, majd válaszolnak az újságírók kérdéseire is.







