
A 43. LIDL Balaton-átúszásra rekordlétszámú indulót várnak
A nyílt vízi úszóesemény az amatőrök és hobbiúszók ünnepe. Több ezer úszó vág neki a Balaton-átúszásnak idén is.
Ha az időjárás is úgy akarja, akkor szombaton ismét több ezer úszó vág neki a Balaton-átúszásnak, amelyet immár 43. alkalommal rendeznek meg a klasszikus Révfülöp–Balatonboglár útvonalon. A nyílt vízi úszóesemény az amatőrök és hobbiúszók ünnepe, mégis kivételes teljesítményeket hozott az évek során – írja a Sonline.

Ahogy azt mi is megírtuk, a szervezők szerint 2017 óta több mint 66 ezren úszták át a magyar tengert, ami, ha egyszerre tették volna, a Balaton vízfelületének 4,5 százalékát foglalta volna el – ez körülbelül 25 focipályának felel meg. Az átlagos teljesítési idő 2 óra 50 perc, de a résztvevők háromnegyede 3 óra 10 perc alatt célba ér. Egy-egy úszó körülbelül 3000 karcsapást végez a 5,2 km-es táv alatt, miközben nagyjából 1800 kalóriát éget el – ez három sajtos-tejfölös lángosnak felel meg.
Az eddigi leggyorsabb teljesítők között két olimpikon is szerepel: Risztov Éva 2016-ban 60 perc 58 másodperc alatt, Rasovszky Kristóf 2020-ban 57 perc alatt teljesítette a távot. Féltávon 2021-ben a leggyorsabb női idő 25:16, a férfiaké 30:06 volt. A deszkás áthúzás rekordját férfiaknál 37:53, nőknél 43:22 perc alatt állították be.
A legidősebb teljesítő 2023-ban 86 évesen indult, idén pedig egy 84 éves úszó is nevezett. A legtöbbször induló résztvevő idén 43. alkalommal vág neki a kihívásnak.
Hírességek is indultak a Balaton-átúszáson
Novák Katalin korábbi köztársasági elnök 2012-ben teljesítette a távot, de Dávid Ibolya volt igazságügyi miniszter, valamint Berki Krisztián, a Fradi egykori elnöke is átúszta már a tavat. A három éve elhunyt Berki egy mozgássérült nőt is kísért közben.
Szénási Imre hatszoros világrekorder hosszútávúszó és a zalaegerszegi Mányoki Attila is visszatérő vendégek, utóbbi nemcsak úszóként, hanem tanácsadóként is segíti a részvevőket. A sporteseményen olyan legendák is megjelentek, mint Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás, valamint a magyar férfi vízilabda-válogatott számos olimpiai és világbajnoka.
A statisztikák is lenyűgözőek: 2006-ban köszöntötték a 100 ezredik, 2020-ban pedig a 200 ezredik átúszót. A szervezők bíznak benne, hogy jövőre már a 250 ezredik indulót is ünnepelhetik. Idén tehát újabb tömegek kelhetnek át a Balatonon, ha az időjárás is engedi – a végső döntést csütörtökön hozza meg az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Balatoni Vízirendészet.






