RETRO RÁDIÓ

„Néha úgy érzem, bármit is teszünk, semmi nem elég” – elkeseredetten próbál segítséget kérni az agyi bénulással élő Hanna anyukája

Létrehozva2025. 07. 29. 06:00
Frissítve2025. 07. 29. 06:50

A 9 éves Hanna súlyos beteg, fejlesztése pedig évente milliókba kerül. Most plakátokkal és pályázatokkal próbálnak támogatást szerezni az agyi bénulással is küzdő kislánynak.

Hatalmas küzdelmet vív nap mint nap a 9 éves Hanna, aki oxigénhiányosan, agyvérzéssel született, és súlyos mozgás- és beszédzavarral, valamint agyi bénulással él. Bár sokan természetesnek veszik az első lépéseket vagy egy egyszerű mozdulatot, Hannának minden apró fejlődésért keményen meg kell dolgoznia – terápiákkal és fejlesztésekkel karöltve. Az édesanyja azonban nem adja fel: plakátokat készít, pályázatokra jelentkezik, hogy a kislány fejlesztése tovább folytatódhasson.  

agyi bénulással küzd a 9 éves Hanna
Az agyi bénulással küzdő lány éves fejlesztési költségei több millió forintra rúgnak Fotó: Hanna Álmaiért Alapítvány @ Összefogás Hannánk gyógyulásáért

Pályáznak, ahova csak tudnak 

Egy kislányt nevelek, aki nemcsak másképp látja a világot – de sokkal nehezebben is éri el benne azt, ami másnak természetes

 – írta ki a közösségi oldalára Zsuzsanna, a 9 éves Hanna édesanyja, aki most saját készítésű plakátokkal próbálja felhívni a figyelmet lánya helyzetére. Azért készíti őket, hogy ahol csak lehet, pályázni tudjon némi támogatásért. Hanna fejlődése ugyanis nem állhat meg mert ennek elérésében hatalmas szerepet játszik a korai fejlesztés.     

Hanna története már korábban is megérintette az embereket. A kislány születésekor multiplex sztrókot kapott – ez a súlyosabb agyvérzések közé tartozik. Ennek következtében alakult ki nála a cerebrális parézis, vagyis az agyi eredetű mozgászavar, amelyet epilepszia is kísért. Az orvosok akkor nem sok esélyt adtak neki, de Hanna rácáfolt minden jóslatra. 

A fejlődése azonban súlyos anyagi terhekkel jár. 

Egy évben akár 4,4 millió forintot is felemésztenek a különféle fejlesztések, terápiák és kezelések

 – mondta el korábban Zsuzsanna a Metropolnak. A betegség viszont nem tartozik a közismert, támogatott kategóriák közé, ezért szinte alig kapnak segítséget. 

A mostani plakátkampány is ezért indult el.

Néha úgy érzem, bármit is teszünk, semmi nem elég… Plakátot készítek. Írok. Kérek. Újra és újra

 – írja bejegyzésében az édesanya, aki rengeteg helyre beadta már pályázatát.

Jelentkeztek a Richter Gedeon Alapítványhoz, a Szerencsejáték Zrt.-hez, a Baptista Szeretetszolgálathoz és a MOL Új Európa Alapítványhoz is. 

Igazából ahol lehetne pályázni egy kis segítségért – mármint Hanna fejlesztéseihez – oda leadtam a pályázatainkat

 – közölte lapunkkal Zsuzsanna. Az édesanya tehát most pályázatokkal próbál némi támogatást szerezni, de úgy érzi: egy kis alapítványnak szinte lehetetlen érvényesülni a pályázati rendszerben. 

Hanna fejlesztései nem állhatnak le, hiszen csak ezek segíthetnek a számára Fotó: Hanna Álmaiért Alapítvány @ Összefogás Hannánk gyógyulásáért

Az agyi bénulás ellenére menni kell tovább 

Zsuzsanna egyedül neveli Hannát, és ha kell, minden követ megmozgat érte. Ezért igyekszik a plakátokat minél több helyen megosztani, kihelyezni, eljuttatni alapítványokhoz, cégekhez, jótékonysági szervezetekhez – bárkihez, aki akár csak egy kis összeggel is hozzájárulna Hanna gyógyulásához. Mert Hanna is minden nap küzd. 

Minden apró lehetőségbe kapaszkodunk, mert bár a küzdelmeink mindennaposak, Hannának csak egy gyerekkora van – és minden perc számít.

 – írja az anyuka. És ez a harc csak folytatódhat, ha van, aki mögéjük áll. 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.