RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Ez a NATO-csúcs végre rólunk szólt és nem Ukrajnáról

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 25. 19:15

„Új nap van az égen: Donald Trump és a béke. Szakaszgyőzelem!” – írta közösségi oldalán közzétett videóbejegyzéséhez a miniszterelnök.

Ez a NATO-csúcs végre rólunk szólt és nem Ukrajnáról. Új nap van az égen: Donald Trump és a béke. Szakaszgyőzelem!” – írta közösségi oldalán közzétett videóbejegyzéséhez Orbán Viktor. A kormányfő a videóban úgy fogalmazott:

Sokkal jobb volt, mint egy évvel ezelőtt, akkor Washingtonban volt NATO-csúcs, teljes tévútra lépett akkor a NATO, az a csúcs Ukrajnáról szólt és nem arról, hogy magunkat hogyan tegyük erősebbé. 

A miniszterelnök kiemelte:

Ez most megfordult, azt is mondhatnám, hogy győztünk. Igaz, csak egy csatát nyertünk, nem a háborút.

A kormányfő hozzátette:

Most az történt, hogy azok az országok, amelyek nem akartak foglalkozni Ukrajnával – mondván, ha nem tagja a NATO-nak, ezért nem kell meghívni az elnököt, nem is kell róla beszélni  – kerekedtek felül.

A záródokumentumba erről szinte semmi nem került – mondta Orbán Viktor hozzátéve:

Azok, akik azt mondták, viszont beszéljünk arról, hogy hogy lesz Európa erősebb, mi hogy leszünk erősek, mit kell ennek érdekében tenni, azok pedig fölülkerekedtek. Mi a győztes csapatban voltunk a mai napon, hozzá kell tennem, szép dolog ez, amikor a magyar virtus is sokat ér, de úgy azért könnyebb nyerni, ha az Egyesült Államok elnöke is a mi táborunkban volt. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.