RETRO RÁDIÓ

Így zsebelt be 30 millió forintot egy furfangos magyar csaló, majdnem megúszta

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2025. 06. 04. 11:30

Hihetetlen módszert alkalmazott.

Az életbiztosítás összegét több részletben, több számlára, más személy neve alatt, euróra és dollárra átváltva utalta el a vádlott azért, hogy a bűncselekményből származó vagyont leplezze, és azt ő és élettársa felvehessék.

Fotó: Mehes Daniel /  Shutterstock

A bíróság korábban pénzmosás és költségvetési csalás miatt több év börtönre ítélt egy férfit, aki fellebbezett, így az ügy a Debreceni Ítélőtábla elé került – írja az Ügyészség.hu.

Az ítélőtábla eljárásának ideje alatt a furfangos csaló

kriptovalutáért hamis osztrák anyakönyvi kivonatot vásárolt, amely szerint Ausztriában elhunyt, majd intézkedett a magyarországi halottá nyilvánításáról.

A férfi az ügyvédjét is megtévesztve, rajta keresztül az okiratot eljuttatta a bíróságnak, így az ítélőtábla megszüntette az eljárást a férfi halála miatt.

Mindezek után úgy élte tovább az életét és követte el a bűncselekményeket, hogy magát hamis olasz útlevéllel és hamis román személyi igazolvánnyal igazolta. A hamis iratokat – élettársa közreműködésével – egy életbiztosítás kifizetéséhez is felhasználta, így

csaknem harmincmillió forintot kaptak a biztosítótól.

Az életbiztosítás összegét több részletben, több számlára, más személy neve alatt, eurora és dollárra átváltva utalta el a vádlott azért, hogy a bűncselekményből származó vagyont leplezze, és azt ő és élettársa felvehessék.

A férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség jelentős kárt okozó csalással, pénzmosással és okirat-hamisításokkal vádolja, míg élettársának csalás miatt kell felelnie.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.