
Tüntetők miatt lezárták a Lánchidat
A hidat a jogellenes gyűlés résztvevői elfoglalták.
Tüntetők miatt lezárta a Lánchidat a rendőrség csütörtök délután.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívására csütörtökön az Országháznál tartottak újabb demonstrációt a gyülekezési törvény módosítása ellen tiltakozva, a Momentum támogatásával.
A képviselő a rendezvény zárásakor arra kérte a résztvevőket, hogy sétáljanak át a Margitszigetre, ekkor a Momentum támogatói kiváltak, és a Karmelita kolostorhoz indulva a Lánchíd felé vették az irányt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, a Kossuth Lajos térre bejelentett és tudomásul vett gyűlés résztvevői közül többen a gyűlés befejezését követően jogellenes gyűlésbe kezdtek és vonulásukkal akadályozzák a forgalmat.
Az egyik csoport az Akadémia utcán, egy másik csoport pedig a Balassi utcán vonult. Mindkét csoport akadályozta a forgalmat. A rendőrség a közlekedés biztonsága érdekében mindkét útszakaszt lezárta.

Az egyik csoport a Széchenyi téren keresztül felment a Lánchídra és az úttesten haladt, amivel akadályozzák a híd forgalmát. A rendőrök a közlekedés biztonságára való tekintettel lezárták a Lánchidat a forgalom elől. Amikor a tüntetők elérték a híd budai hídfőjét, a rendőrök lezárták a Lánchidat.
"A hidat a jogellenes gyűlés résztvevői elfoglalták" - írták.
FRISSÍTÉS:
Újra megnyitották a forgalom előtt a Lánchidat, amelyet tüntetők egy csoportjának átvonulása miatt csütörtök délután egy időre teljesen lezárt a rendőrség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 19.15-kor azt közölte a rendőrség honlapján, hogy a forgalom számára megnyitották a Lánchidat, a híd zárása megszűnt. Korábban Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívására a Kossuth téren tartottak demonstrációt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért. A rendezvény végén tüntetők egy csoportja Tompos Márton, a Momentum Mozgalom elnökének felhívására a Karmelita kolostorhoz indult a Lánchídon át. A rendőrség azt írta: a korábbi gyűlésen résztvevők egy csoportja jogellenes gyűlésbe kezdett, vonulásukkal akadályozták a forgalmat, a rendőrök a közlekedés biztonságára való tekintettel zárták le a Lánchidat a forgalom elől.







