
Újabb műtét előtt áll Dányi Tomika, ráadásul brutális összegre is szükségük van
Folytatódnak a dongalábú kisfiú megpróbáltatásai. Alig egy hónapja ért véget az intenzív terápiája, máris újabb műtét előtt áll Dányi Tomika.
Dongalábbal jött a világra az Aggtelek melletti Trizsen élő öt éves Dányi Tomika. Egy éves korában genetikai vizsgálaton vett részt a gyermek, ahol megállapították az orvosok, hogy duchenne izomdisztrófiában is szenved. Ez a betegség az izmok fokozatos leépülésével jár, és az orvosainak aggasztó jóslata szerint tíz éves korába kerekesszékbe fog kényszerülni. A szülei nem törődtek ebbe bele, és minden követ megmozgatnak, amivel késleltetni tudják a betegség lefolyását.

Tomika újabb műtét előtt áll
Az élet nem bánt kesztyűs kézzel a gyermekkel, hiszen az alap betegségén túl a veséjével is vannak problémák, és a dongalába miatt már több műtét is van a kisfiú háta mögött. Csak egy költséges gyógymód létezik a betegségére. Az Elevidys génterápia 1,3 milliárd forintba kerülne, és csak Dubaiban tudják elvégezni. A szülök megpróbálkoztak a lehetetlennel, és elhatározták, hogy előteremtik ezt a temérdek pénzt.
Hatalmas feladat előtt állunk. Még kimondani is szörnyű ezt a hatalmas összeget, amit elő kell teremtenünk, hogy meggátoljuk a gyermekünk izmainak teljes leépülését. Az idő a legnagyobb ellenségünk, mert ezt az orvosi beavatkozást csak addig lehet elvégezni, míg Tomika tud járni.
–mondja az édesapa, András, aki hozzáteszi, hogy a gyermeke életét emellett más betegségek is nehezítik, ugyanis a veséjével is baj van.

Április közepén ért véget egy három hetes intenzív terápia, amin részt vett Tomika. Júniusban pedig orvosi konzultációra kell mennünk, mert újabb lábműtét vár a gyermekünkre.
– folytatja az édesapa, aki mindent megtesz azért, hogy kisfia teljes életet élhessen. Legnagyobb álma, hogy egészségesnek lássa Tomikát, és minden betegségével felvegyék a harcot. András bízik benne, hogy a génterápia árát is sikerül gyűjtés útján előteremteni.
ITT tudsz segíteni Tomikának!






