RETRO RÁDIÓ

Újabb fordulat történt Sallai Nóra balesetének ügyében: meggyanúsították a BMW sofőrjét

Létrehozva2025. 05. 15. 09:20
Frissítve2025. 05. 15. 10:23

A Jóban Rosszban színésznőjének élete örökre megváltozott a tragikus baleset után.

Ahogy azt a Bors korábban már megírta, a Jóban Rosszban színésznőjének élete örökre megváltozott, amikor egy születésnapi rendezvényről tartott hazafelé a kisfiával, Bendével. 

Sallai Nóra
Az orvosok mindent megtettek azért, hogy megmentsék Sallai Nóra életét Fotó: TV2


Ekkor történt velük az a súlyos autóbalesetet Alsónémediben, aminek következtében a mindössze 5 éves Bende néhány nappal később életét vesztette. A 44 éves színésznő hetekig az intenzív osztályon feküdt  válságos állapotban. Ebben a kritikus időszakban az orvosok mindent megtettek azért, hogy megmentsék Sallai Nóra életét, és végül állapota ugyan lassan, de javulni kezdett

Most újabb fordulat történt Sallai Nóra balesetének ügyében 

A legfrissebb értesülések szerint a másik autó vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki.  A színésznőnek elsőbbséget kellett volna adnia, ugyanakkor a másik jármű – a videófelvételek szerint– jóval gyorsabban haladt a megengedettnél.

Április elején gyanúsítottként hallgatták ki a másik, a főúton haladó autó vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Megállapították, egyértelműen az ő közlekedési magatartása vezetett a balesethez, nem a hölgyé

– erősítette meg a Borsnak dr. Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője, aki szerint a gyanúsított panasszal élt, de az ügyészség ezt azóta elutasította.

Az esettel kapcsolatban a Blikknek nemrég sikerült elérni a a sofőrt telefonon, M. B. R.-t, akit nagyon megviselték a történtek. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.