
Tovább bővül a kocsmaprogram: már ezek a vendéglátóhelyek is pályázhatnak támogatásra!
Kezdetben csak az 1000 fő alatti településeken lévő italüzletek pályázhattak, majd a 2000 fő alattiak is. Ezúttal pedig még az egy éve sem működő vállalkozásokkal bővült a kocsmaprogram. Íme a részletek!
A kormány még 2025 elején indította el az úgynevezett kocsmaprogramját, melynek keretében a vidéki italüzletek pályázhattak hárommilliós, vissza nem térítendő támogatásra. Áprilisban kibővítették a programot, mostantól pedig még több vendéglátóhely számára adott a lehetőség. Mutatjuk a feltételeket!

Kezdetben csak az 1000 fő alatti kistelepülések kocsmái pályázhattak
Idén márciusban nyílt meg a lehetőség az 1000 fő alatti településeken működő kocsmák, bárok, borozók és presszók előtt, hogy 3 millió forint vissza nem térítendő pályázati pénzből fejlesszék a vállalkozásaikat. Ehhez legalább egy lezárt üzleti évvel kellett rendelkezni, vagyis a legalább egy éve működő vállalkozások pályázhattak a pénzre, amit
- rezsiköltségre,
- bértámogatásra,
- energiahatékonyság növelésre,
- eszközbeszerzésre,
- vagy marketing és arculatváltásra lehetett elkölteni.
Áprilisban bővítették a kocsmaprogramot
2025. április 25-től aztán megnyílt a lehetőség a pályázatok benyújtására az 1001 és 2000 lélekszám közötti települések kiskocsmái részére is, amivel sokan éltek is. Ezt követően, május végén újabb bővítésről döntöttek. Egyrészt az egész évben működő, már lezárt üzleti évvel rendelkező kiskocsmák támogatási programjának határidejét május 23-ról június 16-ig tolták ki. Másrészt további kocsmák előtt is megnyitották a lehetőséget.
Már a friss vállalkozások is pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatásra
Kiterjesztik az 1001-2000 fős kistelepüléseken egész évben nyitva tartó italüzletek számára meghirdetett 3 millió forintos támogatást azokra a vállalkozásokra is, amelyek egy éven belül kezdték meg működésüket (vagyis nem rendelkeznek lezárt üzleti évvel) - közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nzrt.
Eddig és itt lehet benyújtani az igényeket
A vidéki kocsmák június 16-ig a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) rendszerén keresztül jelentkezhetnek a programra, ami május 26-tól már el is érhető a kisfaludyprogram.hu weboldalon.
Ezek a támogatás igénylésének feltételei
A kérelmet tehát május 26. és június 16. között lehet benyújtani, az 1001 és 2000 fő közötti lélekszámú magyarországi településen található, NTAK-regisztrációval rendelkező italüzletek fejlesztésére. A pályázaton az üzlet üzemeltetését végző KKV indulhat, amennyiben üzlete alkoholos italokra specializálódott vendéglátóhely (pl. bár, kocsma, borozó) kategóriába tartozik és a pályázati felhívás közzétételét megelőző napon erről szóló nyilvántartásba vételi dokumentummal rendelkezik. Továbbá, a korábbi konstrukcióhoz képest azon italüzletek is pályázhatnak, akik nem rendelkeznek lezárt üzleti évvel-olvasható a pályázat leírásában.







