
Véget ért a nemzetbiztonsági ülés, mutatjuk a legfrissebb részleteket az ukrán kémbotrányról
Hazánk komoly fenyegetéssel néz szembe.
Szerdán tíz órától ülésezett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, amelyen a Magyar Nemzet információi szerint napirenden volt az ukrán kémbotrány is. Mint ismert, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) május 9-én azt állította, hogy két, Magyarországnak dolgozó kémet fogtak el, akiknek feladata volt többek között az ukrán csapatmozgások megfigyelése Kárpátalján. Még aznap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet Ukrajna magyarországi nagykövetségéről.

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülését követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Barthel-Rúzsa Zsolt, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) irányításáért felelős államtitkára egy közös sajtótájékoztatót tartott.
Az eseményen Kocsis Máté az ukrán kémbotrány kapcsán az ügy fontosságát kiemelve elmondta, a bizottsági ülésen elhangzottak jó részét ötven évre titkosították.
A magyar szolgálatok már régóta érzékelnek intenzív ellenérdekű tevékenységet az ukrán szolgálatok részéről
- jelentette ki Kocsis. Hozzátette, azonban az ukrán fél múlt hét pénteken előzetes egyeztetés nélkül kényes információkat tett közzé, erre kellett választ adnia a magyar szolgálatoknak.
A politikus szerint kérdéseket vet fel, hogy az ukrán szolgálatok már egy hónappal ezelőtt elkészítették a felvételeket az állítólagos magyar kémekről.
Egy hónappal később Ruszin Szendi Romulusz és a Tisza párt politikusai egy összevágott felvételen megtámadta a honvédelmi minisztert. Ezzel a felvétellel Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán fél kezére játszott
– tette hozzá.
Kocsis kijelentette, ezt követően az ukrán szolgálatok nyilvánosságra hozták az egy hónapja az állítólagos kémekről készített felvételeket, majd pedig dezinformációs kampányt indítottak a közösségi médiában, amelyben korábban elkészített képekkel akarták azt a hatást kelteni, hogy Magyarország háborúra, Ukrajna megtámadására készült.
Világosan látszik, hogy a teljes akció politikai lejárató akció, ugyanis az ukrán fél semmilyen hivatalos protokollt nem tartott be
– mondta el Kocsis. A frakcióvezető kiemelte, a dezinformációs kampányt követően a magyar szolgálatok fokozzák a terrorelhárító tevékenységet, és folytatják a felderítő tevékenységet.
A korábban említett cselekmények összhangban vannak egy politikai befolyásolási kampánnyal is, amely Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos
– mondta el a frakcióvezető. Hozzátette, jelenleg is zajlik Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök urkajnai kapcsolatainak vizsgálata. Az ukrán média mellett a nemzetközi sajtótól is számos kérdést kapott a kormányzat Kocsis állítása szerint.
Szintén a sajtótájékoztatón Barthel-Rúzsa Zsolt államtitkár kifejtette, komoly vizsgálatok zajlanak Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal kapcsolatban. A Honvédelmi minisztérium kikérte a NATO vezérkari főnökök megbeszéléseinek leiratait.
A lefolytatott vizsgálat alapján a volt vezérkari főnök részrehajlóan Ukrajna-barát álláspontot képviselt a NATO vezérkari főnöki ülésein
– jelentette ki az államtitkár. A politikus szerint megállapítható, hogy Ruszin nem képviselte a magyar nemzetbiztonsági szempontból kiemelt háborúellenes narratívát.
A mandátumával ellentétesen Ruszin-Szendi nem ismertette a NATO ukrajnai misszióval kapcsolatos magyar aggályokat
– mondta el Barthel-Rúzsa Zsolt.







